Újabb ukrajnai menekülthullámra készül Kassa városa

ukrán menekültek

Kassa (Košice) újabb ukrajnai menekülthullámra készül, az egyre hidegebb idő miatt már mutatkoznak ennek jelei – erősítette meg a TASR-nek Adriana Čurajová, a város fogadóközpontjának (CPK) koordinátora.

„Már vannak ennek jelei, de telefonhívásokat is kapunk Ukrajnából, azt kérdezik az emberek, hogy át tudnának-e telelni nálunk. Nem keresnének itt tartós szálláslehetőséget, munkát, nem járnának iskolába a gyerekeik, csak ki szeretnék húzni itt tavaszig, mert odahaza fűtés, víz, villany nélkül vannak” – magyarázta Čurajová.

Az elmúlt napokban átlagban 45 új menekült jelentkezett a vasútállomás melletti fogadóközpontban, emellett 100-150 korábban Kassára érkező menekült is felkeresi naponta a központot különféle ügyekben.

Az elmúlt hónapokban naponta átlagban 60 menekült volt elszállásolva a központban, most 70-80. „Kettő, maximum három éjszakát töltenek nálunk, segítünk nekik továbblépni, hogy fogadhassuk az újabb menekülteket. Arra motiváljuk őket és segítünk is ebben, hogy továbbutazzanak más szlovákiai városba, esetleg más országba” – tette hozzá.

A fogadóközpont folyamatosan egyeztet a járási válságstábbal, emellett közösen a megyével és más szervezetekkel készül az újabb menekülthullámra. Ha a központi szállás megtelne, 24 órán belül újakat tudnak nyitni. A központ fogadja az ukrajnai menekülteknek szánt élelmiszercsomagokat és más adományokat is, és felvilágosítást nyújt az adakozni szándékozóknak, hogy éppen mire lenne leginkább szükség. A becslések szerint tartósan 6-7 ezer ukrajnai menekült lehet Kassán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?