Tőketerebesen vette kezdetét az Andrássy 200 emlékév

A tőketerebesi múzeum az Andrássy 200 emlékév keretében több kísérőrendezvényt is szervez
Tőketerebes |

Andrássy 200 néven hirdették meg Tőketerebesen az idei emlékévet, mellyel a tőketerebesi Andrássy Múzeum a Kassa Megyei Önkormányzat kulturális intézményeként emlékezik meg Andrássy Gyula gróf születésének 200. évfordulójáról. Az emlékévet a 19. század egyik legnagyobb politikusaként ismert gróf egykori birtokán indították el, ahol többek között a szeptember 30-ig tartó Andrássy 200 címre keresztelt kiállítás is megtekinthető.

Az emlékévet hivatalosan március 8-án indították el a tőketerebesi Dél-Zempléni Múzeum és Kulturális Központhoz közeli Szűz Mária Jelenése római katolikus templomban tartott ökumenikus szentmisével, melyen a meghívott vendégek, köztük az emlékév fővédnöke, Magyarország volt amerikai nagykövete, az Andrássy leszármazott Szapáry György, illetve az érdeklődő nagyközönség is részt vettek. A szentmise után a városi parkban található Andrássy család mauzóleumában Andrássy Gyula gróf és felesége szarkofágját is megkoszorúzták, majd a megjelent vendégek ünnepi beszédeket mondtak. Ezt követően került sor a kastélymúzeumban létrehozott Andrássy 200 címre keresztelt. mintegy hét hónapig látogatható kiállítás megnyitójára, melyet a múzeum földszinti tekinthetnek meg az érdeklődők. „Az ideiglenes kiállítás a 19. század egyik legnagyobb politikusának, gróf Andrássy Gyulának, a Magyar Királyság miniszterelnökének, majd az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminiszterének életét mutatja be, akit a család neogótikus mauzóleumában temettek el a tó partján, a tőketerebesi városi parkban. A kiállítás végigvezeti a látogatókat gróf Andrássy 1823 márciusában történt születésétől kezdve politikai pályafutásán át egészen 1890 februárjában bekövetkezett haláláig. A látogatók többek között családi életéről és a császári párral (I. Ferenc József császár és Erzsébet császárné) való kapcsolatáról is értesülhetnek. A gyűjtemény kiállított tárgyai között látható például az a trónszék, amelyet Andrássy Gyula készített I. Ferenc József császár számára a császár 1887-es tőketerebesi kastélyban való tartózkodása alkalmából, egy szablya, amelyet gróf Andrássy Zemplén megye alelnökének ajándékozott,vagy egy festmény I. Ferenc József császár személyes gyűjteményéből. A kiállítás különböző érdekességeken keresztül igyekszik megismertetni a látogatókkal Andrássy grófot mint férjet, apát, jó barátot, nemest, de mint a 19. század kiemelkedő politikusát is” – derült ki a megyei önkormányzat, mint a tőketerbesi múzeum működtetőjének és fenntartójának lapunkhoz eljuttatott tájékoztatásából. A kiállítás megnyitóját követő est során a gróf életét bemutató árnyjátékban, illetve a tőketerebesi múzuem és a békéscsabai Munkácsi Mihály Múzeum együttműködésére is emlékeztető, a kastély falaira kivetített árnyékszínházban gyönörködhetettek azok, akik a nap utolsó programpontjáig is ottmaradtak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?