Szívvel-lélekkel a szépkorúakért (KÉPEK)

Az épületet önköltségből újították fel, hogy alkalmas legyen a nyugdíjasok fogadására (A szerző felvétele)
Pozsonyeperjes |

Idősek elmagányosodása ellen küzd az Őszirózsa nyugdíjas nappali foglalkoztató intézmény Poszonyeperjesen. Belső indíttatásra vágtak bele ebbe nagyszabású projektbe még 5 évvel ezelőtt, mert pontosan tudják, mennyire fontos a jelenlét, a törődés és az odafordulás egy idős ember életében.

A szociális intézet alapítása 2017-ben kezdődött. Akkor vette át Tánczos Andrea és Tánczos Róbert a falu egyik régebbi épületét, majd fél év alatt felújították úgy, hogy 2018 januárjától már meg is kezdhették a működést. „2017 nyarán kezdtünk bele a munkába, felújítottuk a tetőt, kicseréltük az ablakokat, mindezt önerőből” - mondta el Tánczos Andrea, az intézmény alapítója és vezetője, majd hozzátette, hogy valamikor ez az épület az óvoda egyik épületrészeként funkcionált, tehát kis méretű vécék voltak a mellékhelyiségekben is, melyeket ugyancsak ki kellett cserélniük, ahogy a teljes vízvezetéket is.

Tágas terek fogadják az érkezőket (A szerző felvétele)

Változatosak a napok

Az Őszirózsa nyugdíjas nappali foglalkoztató a törvény szabta előírásoknak megfelelően összesen 33 fő befogadására alkalmas, jelenleg 22-en látogatják.

„Nem napi szinten van nálunk ez a 22 ember. Ez főleg attól függ, hogy pontosan milyen fokozatú a rászorultsági besorolásuk. A mi intézményünkben hármastól hatos besorolásig hozhatják a nyugdíjasokat. Tehát egy kettes besorolású nyugdíjast nem vehetünk be és ugyanúgy fekvőt sem, a hármas besorolású jelentkezőknek pedig az előírások szerint csak napi 4 óra jár”

– árulta el az Új Szónak az igazgató.

Mindennapi életük megszokott rendszer szerint történik, a napi szintű egészségügyi ellenőrzés és felügyelet mellett nagyon odafigyelnek arra, hogy nyugdíjasaik készségfejlesztésével is foglalkozzanak és nem mellesleg jól szórakozzanak.

A kézműves sarok folyamatosan a rendelkezésükre áll (A szerző felvétele)

"Reggel 9 órakor kezdünk. Amióta járvány volt, úgy kezdjük a napot, hogy hőmérsékletet mérünk és a kezüket fertőtlenítjük. Miután belépnek a társalgóba, már meleg teával várjuk őket. Érkezik hozzájuk a nővérke, aki megméri a vérnyomásukat, majd 10 órakor következik a reggeli torna, utána pedig elkezdjük a foglalkozásokat. Igyekszünk olyan tevékenységekkel lekötni őket, ami némi agytornát igényel, hogy megelőzzük az esetleges betegségeket. A napi tornagyakorlatokat is így állítjuk össze. A szójátékokat például kifejezetten szeretik, a kézimunkát már nem mindig”

– vázolta fel Leinwatherova Mária, szociális segítő, aki nap mint nap együtt dolgozik a kliensekkel. Az ebédet követően vannak, akik lefekszenek egy kis csendespihenőre. Mindenki számára biztosítva van egy személyre szóló fekhely, amin alhat. Aki beszélgetni, olvasni, énekelni, vagy éppen sportolni szeretne, erre is mind lehetőség van. A szabadidős foglalkozások is változatosak.

Gyakran kapcsolódnak ki együtt, az egynapos kirándulás az egyik kedvenc elfoglaltságuk (Forrás: Őszirózsa)

Közös élmények

Fennállásuk alatt számos közös kiránduláson vettek részt. Voltak már közösen lepke- és virágkiállításon, Besztercebányán, Magyarországon több helyen is, például Esztergomban, Dobogókőn, Visegrádban, illetve Szlovákián belül Gútán, Jókán, Tallóson és Losoncon is.

„Amíg Tallóson működött a speciális iskola, barátságot kötöttünk a tanítókkal és a gyerekekkel, ők jártak hozzánk fellépni gyereknapkor, karácsonykor, március 15-én. A helyi mozgáskorlátozottak szervezetével nagyon szoros az együttműködésünk, évente két biciklitúrát szervezünk, közös kirándulásokat, valamint a Dunaszerdahelyi járási sportnapot is együtt rendezzük, ami a legnagyobb eseménynek számít az évben. Ennek helyszíne egy Duna-parti terület Eperjesen. Itt található a kitelepítettek emlékparkja is, amit ugyancsak közösen hoztunk létre a szervezettel”

– fűzte hozzá Tánczos Róbert.

Összetartanak

A napi étkezési hozzájárulás egy-egy klienstől kezdetben négy euró volt egy napra. Ez a hozzájárulás tartalmazza a napi háromszori étkezést, a tízórait, az ebédet a levessel és főétellel, valamint az uzsonnát és a napi innivalót, ami a víz, kávé és tea. Idén hat euróra emelkedett ez az összeg, és attól tartanak, hogy jövőre megint egy kicsit fel kell vinniük. A ehhez hasonló nyugdíjas foglalkoztató intézmények fenntartása félig állami, félig pedig községi finanszírozású. Az eperjesi intézet némi kihívással küszködik-e téren, ám mindent megtesznek azért, hogy továbbra is fedelet biztosítsanak a szépkorú klienseiknek.

„Ez a 6 eurós hozzájárulás sajnos nem elég arra, hogy minden ételt és italt fedezzünk belőle. Legtöbbször saját magunk hozzunk zöldséget, gyümölcsöt, lekvárt és folyamatosan keressük, hogy melyik üzletben van éppen kedvezmény. Rájöttünk például arra, hogy fehér joghurthoz, ha adunk lekvárt, akkor jóval olcsóbban jövünk ki, mintha megvásárolnánk a kész gyümölcsös joghurtot. Ezt pedig nagyon szeretik, úgyhogy nem fogunk lemondani róla, mi meg amúgy is teszünk el házi lekvárt otthon”

– mondta el Tánczos Andrea.

Az intézményben összesen 6 munkatárs gondoskodik a nyugdíjasokról.

„Sokan vannak nálunk olyanok, akiknek nem is a fizikai, hanem a szociális rászorultságuk nagyobb. Akiknek a gyerekeik messze élnek, ők egész nap egyedül lennének otthon. Nekik is szükségük van arra, hogy beszélgessenek. Itt főzniük sem kell, mert biztosítjuk számukra az ebédet. Volt egy időszakunk, amikor komolyabb nehézségekkel küszködtünk, kikapcsolt fűtéssel, csupán egy kis kályha körül melegedtünk, de a kis csoportunk akkor is összetartott”

– mondta el Leinwatherova Mária.

A megrendelt ebédet, a többi hideg fogást és az italokat a konyhában készítik el és úgy adják ki a klienseknek (A szerző felvétele)

Nem hagyják magukra őket

A Covid alatt is működtek, bár a teljes lockdown hetei alatt nekik is be kellett zárniuk a foglalkoztatót, a kapcsolattartás azonban nem szűnt meg a kliensekkel. Igyekeztek továbbra is a megszokott segítséget nyújtani. Saját kezdeményezésre tesztelő állomássá, valamint oltóponttá váltak, bebiztosították nyugdíjasaiknak ott helyben a védőoltásokat és a sűrűbb, havi szintű kötelező tesztelések idején, nem csak a klienseknek, hanem a hozzátartozóknak is elvégezték a tesztet. Amikor az épületet nem használhatták, többek között meglátogatták őket otthon, felvették tőlük a gyógyszer- és ebédrendeléseket, majd miután beszerezték őket, eljuttatták nekik, az ápoló személyzet is sokat segített a bevásárlásnál, valamint napi szinten beszéltek velük telefonon és megkérdezték tőlük, hogy hogy vannak.

Akadálymentes közlekedés

Jövő év januárjától elindítják akadálymentesített személyszállítási szolgáltatásukat, amivel szeretnék megkönnyíteni a szépkorúak közlekedését. Miután az eperjesi orvosi rendelő megszűnt, ezért ők is utazni kényszerülnek. A rendszeres orvoslátogatás miatt pedig nagyon fontos, hogy mobilisak maradjanak. „Egy olyan autó engedélyeztetését kérvényeztük, amibe befér egy kerekesszék a klienssel együtt úgy, hogy ne kelljen kiszállnia a székből. Ez mindenképp olcsóbb lesz, mintha mozgássérülteknek szánt taxit hívnánk, ami most a bevett gyakorlat. Fogadunk majd felkéréseket az intézményen kívülről is” – jegyezte meg Tánczos Andrea.

Sokat társasjátékoznak együtt (A szerző felvétele)

Ott segítenek, ahol kell

Kiemelték, hogy egy ilyen nyugdíjas napközi foglalkoztató intézmény azért is különösen jó, mert így az idős emberek nincsenek elszakítva a családjuktól, az otthonuktól, a saját környezetüktől.

„Mindannyiuknak megvan az az érzésük, hogy otthon vannak, de még sincsenek egyedül. Itt odafigyelünk rájunk, segítünk nekik az ügyes-bajos dolgaikban, sokat beszélgetünk velük és mindemellett olcsóbb is, mint egy bentlakásos intézet” – mondta el az intézményvezető.

A társalgóban lévő "Titok dobozban" névtelenül is leírhatják, ha valami bántja őket, vagy valami kifogásunk, véleményük van (A szerző felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?