Segítik a helyi termelőket

bb
Besztercebánya |

Lokális gazdáktól szerez be Besztercebánya megye a fenntartása alatt működő középiskolák étkezdéjébe és a szociális intézeteibe bizonyos élelmiszereket. Az együttműködésnek köszönhetően a helyi termelőket támogatják és új munkahelyeket teremtettek.

Sertés- és marhahús, zöldség, gyümölcs, krumpli, tej, tejtermékek és tojás – ezek azok a termékek, melyeket a közbeszerzési eljárást követően a megye területén működő gazdáktól vásárolnak meg Besztercebánya megye oktatási és szociális intézményeibe. A megyei hivatal 2020 decemberében tette közzé a beszállítókra vonatkozó felhívását. Első körben 53 érdeklődő jelentkezett, közülük 9 működik szociális vállalatként, kettő pedig védett műhelyként. Ján Lunter, Besztercebánya megye elnöke elmondta, hogy több mint egyéves intenzív munka, egyeztetés és közös megoldáskeresés után mutathatja be azokat a lokális beszállítókat és gazdákat, akiktől élelmiszert vásárolnak a megye által működtetett étkezdékbe. „Csak azután részesíthettük előnyben a helyi termelőket, miután – a vonatkozó törvény értelmében – regisztrált szociális vállalatként kezdtek el működni. Ezért a felhívás keretében a megye fejlesztési ügynöksége segítő kezet nyújtott a szociális vállalatok megalapításához is” – magyarázta Ján Lunter. A közbeszerzési eljárást követően a regionális termelők 48 megyei intézményébe szállíthatják termékeiket. Éves szinten ez 4440 tonna élelmiszert jelenthet 3,53 millió euró értékben. „Még csak az elején vagyunk, eddig több mint 300 ezer euró értékű élelmiszer közbeszerzésén vagyunk túl, a következő közbeszerzési eljárást júniusban indítjuk el, a gazdák a www.bbsk.sk/ vyzva oldalon elérhető nyomtatvány kitöltésével jelentkezhetnek, készek vagyunk őket átsegíteni a teljes folyamaton, a szociális vállalat megalapításától kezdve a regisztrációig” – hangsúlyozta Ján Lunter. Ezzel nemcsak egészséges élelmiszer kerül az egyes étkezdékbe, hanem jelentősen támogatják a lokális termelőket, a regionális gazdaságot és a hátrányos helyzetűek foglalkoztatását is. „A regisztrált szociális vállalatok, melyeket ezek a gazdák hoztak létre, nyereségük 100%-át visszaforgatják a vállalatba, ez azt jelenti, hogy az az összeg, amelyet Besztercebánya megye ezen élelmiszerek beszerzésére költ, a megyében marad és hozzájárul a fejlődéséhez. Ezért is hirdettük meg ezt a felhívást, és számoltunk azzal, hogy a helyi termelők termékei valamivel drágábbak lehetnek, mint a külföldön, nagyban előállított termékek. Ma már kimondhatjuk azonban, hogy a gazdák fair árajánlatokat tettek, minimális mértékben emelkedtek a költségek, sőt, bizonyos termékeknél megtakarítást regisztrálunk” – részletezte a megye alelnöke, Ondrej Lunter. Mindezek mellett a szociális vállalatokban 19 új munkahelyet teremtettek, melyeket jobbára olyan hátrányos helyzetű munkavállalók töltöttek be, akik a munkaerőpiacon nem igazán érvényesülnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?