Ruharaktár nyílt Galántán a kastély északi szárnyában

Galánta |

<p>A Jóindulat &ndash; Dobroprajnosť Polgári Társulás ruharaktárt nyitott a galántai neogótikus kastély felújított északi szárnyában. A raktár heti két alkalommal tart nyitva, kedden és csütörtökön délután egytől fél ötig várják a rászorulókat és az adakozókat.</p>

A raktár csak néhány hete nyílt meg, de már most nagyobb termet kell keresniük. A ruhákat önkéntesek veszik át, válogatják és osztják szét korosztályoknak megfelelően, így könnyű köztük eligazodni. „Tiszta és hordható ruhákat várunk, amelyeket még az adakozó is viselne, csak helyüket már egy új darab váltotta fel. Vannak babaruhák, ruhák gyerekeknek és felnőtteknek, nők és férfiak részére – nyilatkozott lapunknak Erika Madár, a raktár vezetője. – A rászorulóknak, nehéz helyzetben levő családoknak, hajléktalanoknak szeretnénk segíteni, és örülnék, ha minél több ember tudomást szerezne a raktárról.” A nehéz sorsú családok és egyének regisztrációs ívet töltenek ki a raktárban, havonta tíz ruhadarabot vihetnek el. A ruhák darabjáért szimbolikus összeget, tíz centet fizetnek, hogy az emberek értékeljék a kapott ruhaneműt. Önkénteseket is várnak a raktárba, ahol mindig akad tennivaló. „Örülni fogok, ha minél több emberen tudunk segíteni. Később talán tisztítószerekkel is. A mi jelszavunk egymás megsegítése, szívesen fogadjuk azokat, akik jót akarnak tenni” – folytatta a raktár vezetője, aki szintén önkéntesként dolgozik. A kastély északi szárnya a városi művelődési központhoz tartozik, a polgári társulás karitatív alapon bérli az emeleti termet. „A társulás szólította meg a várost. Ez a jótékony kezdeményezés kell a városnak” – mondta Kolek Péter, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke. „Helyet kerestünk a raktárnak, ez bizonyult a legalkalmasabbnak. Könnyen megközelíthető és kulturált körülmények között tudunk találkozni a rászorulókkal” – írta Puss Sándor, jezsuita szerzetes, a Jóindulat – Dobroprajnosť Polgári Társulás elnöke. Az atya kiemelte, nem a gyűjtés, hanem a ruhaosztás a lényeg.

Erika Madár elmondta, az emberek főként a sajtóból és a városban kihelyezett plakátokról értesültek a raktárról, de a lakosok között is gyorsan terjed a hír. A kastélyban létrehozott raktárban található ruhák nemcsak a galántai rászorulóknak, hanem a régió összes nehéz sorsú egyénének és családjának is szolgálnak.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?