„Rendőrségi akció” – kiáltotta a magát rendőrnek kiadó csaló, miközben falhoz nyomta áldozatát

rendőrség

A karján egy fényvisszaverő szalagot viselt, „rendőrség” felirattal.

Gerencsér (Hrnčiarovce nad Parnou – Nagyszombati járás) községben magukat rendőrnek kiadó csalók garázdálkodtak. Az elkövetők átugrották egy családi ház kerítését. „A fiam a számítógépén csinált valamit, amikor valaki bekopogott az ablakon” – mondta a JOJ TV-nek Rastislav Mrva, az egyik helyi lakos. 

Amikor a férfi kinyitotta az ajtót, akkor az elkövető az ajtónak nyomta, miközben azt kiabálta, hogy ez egy rendőrségi akció, és a karján lévő fényvisszaverő szalagra mutatott, amelyen az állt „rendőrség”. Rastislav felesége azonnal hívta a rendőrséget.

A községben egy másik eset is történt. A férfit egy ismeretlen elkövető ismeretlen anyaggal locsolta arcon. A támadást követően az áldozatot a nagyszombat kórházban látták el – tájékoztatott Zlatica Antalová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrségnek rövid időn belül sikerült kézre keríteniük a két elkövetőt, egy 26 éves férfit és egy 16 éves lányt. Az ügyben eljárás indult. 

Egyikük ügyét szupergyors eljárás keretén belül tárgyalták, egy év szabadságvesztésre ítélték – tájékoztatott Jana Kondákorová, a nagyszombati bíróság szóvivője.

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?