Rálőttek Basternák Lászlóra

Ógyalla |

<p>Tegnap este kilenc óra tájban családi háza előtt rálőttek Basternák Lászlóra, Nyitra megye MKP-s önkormányzati képviselőjére, Ógyalla főellenőrére. A sértett elmondása szerint feleségével kutyasétáltatásból tértek éppen haza.</p>

„Én az egyik kutyával már bementem az udvarra, a bejárati lépcsőnél vettem le a sétáltató szíjat az állatról, amikor az utcáról eldördült a lövés – idézi vissza a történteket Basternák László. – Szerencsére nem engem, hanem a bejárati ajtó zárját találta el a golyó. A feleségem még az utcán volt, de ő is csak annyira emlékszik, hogy abból az irányból érkezett a támadó, ahonnan mi is jöttünk. Odaért a házunkhoz, lőtt, és sietve távozott is. Az arcát sajnos nem látta, mert jól behúzta a csuklyát az arcába.”

Nem ez volt az első támadás Basternák László ellen, aki az előző  választási ciklusban a város polgármestere volt. Még 2002-ben festékes ballonokkal dobálták meg házát, több névtelen fenyegető  levelet kapott polgármestersége idején és azóta is.
A komáromi nyomozók testi sértés kísérletének ügyében indítottak büntetőeljárást – tudtuk meg Božena Bruchterovától, a nyitrai rendőrkapitányság szóvivőjétől. További részleteket a nyomozás jelenlegi állására való tekintettel nem árult el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?