Pert nyert az állammal szemben egy nő, aki nem tartotta be a kötelező koronavírus-karantént

koronavírus k

Az állam azt követelte, fizesse ki a karantén 91 eurós költségét, ám az összeget a nő nem volt hajlandó folyósítani.

A per több mint két évig húzódott, a bíróság végül egyetértett a nő indoklásával, miszerint nem a belügyminisztériumnak kellett volna kiállítania a számlát, hanem a Közegészségügyi Hivatalnak, méghozzá közigazgatási eljárás keretében.

A felperes nem jelent meg a tárgyalásokon, az állam viszont fellebbezett. A nő úgy gondolja, megnyeri az ügyet, és a fellebbviteli bíróság is neki ad majd igazat.

Az államhatalom még világjárvány idején sem tehet meg bármit, amit csak akar. A törvények továbbra is érvényben vannak. Ez egy jelzés azoknak, akik már lemondtak a szlovákiai igazságszolgáltatásról, hogy mégiscsak van értelme. Engem nem érdekelt a 91 euró, sok időmbe és energiámba került, de úgy döntöttem, hogy végigviszem a dolgot

– írta Facebook-posztjában.

Nem ő volt az egyetlen, aki fellebbezett a számlák ellen, a legtöbben azonban az összeg mértéke miatt inkább feladták, és befizették a pénzt az államnak.

(refresher)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?