Önkéntesek segítségét várják a Galántai Vásárba

GA-postaláda
Galánta |

Önkéntesek jelentkezését várják az augusztus 10–12-én megvalósuló Galántai Vásárba. A lakosok ankét kitöltésével dönthetnek arról, legyen-e óriáskerék a vásárban.

Augusztus közepén szervezik meg a 37. Galántai Vásárt. Daniela Amrichová, az önkormányzati szolgáltatásokért felelős osztály vezetője lapunknak elmondta, többtucatnyian vesznek részt minden évben a vásár megvalósításában.

„Kisegítő munkára keresünk önkénteseket, például az árusok útbaigazítására, a fellépők körüli szervezési és más, apróbb feladatok elvégzésére. A tervek szerint a tennivalók elvégzésének nagy részét a városban működő sportklubok tagjai vállalják, melléjük szeretnénk önkénteseket találni. Egyelőre nem tudom pontosan megmondani, mennyi önkéntes kellene, hiszen ez attól függ, hányan tudnak bekapcsolódni a szervezetek tagjai közül, de velük együtt 40-50 személy segítségére biztosan szükségünk lesz”

– fejtette ki az osztályvezető. Aki szeretne részt venni a 37. Galántai Vásár lebonyolításában, az a város honlapján található e-mail-címen vagy személyesen jelentkezhet a városi hivatalban az önkormányzati szolgáltatásokért felelős osztályon.

Galánta város jelenlegi vezetése nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a lakosok kifejezhessék véleményüket, visszajelzést adhassanak a városban történő eseményekkel kapcsolatban. Május 19-ig arról szavazhatnak Galánta honlapján, hogy hol legyen az óriáskerék a vásár idején: a Fő utcán vagy a Jednota bolt parkolójában, illetve hogy egyáltalán legyen-e ilyen attrakció a hagyományos vásáron. Galánta polgármestere, Kolek Péter a választási programjában tett ígéretet arra, hogy bevonja a lakosokat a döntéshozatalba. Ennek értelmében például az újévi tűzijáték megtartásáról is ankét formájában döntöttek a helyiek. Két hónappal ezelőtt jelent meg a városháza bejáratánál egy állvány, amelyre postaládát szereltek fel.

„A lakosok lehetőséget kapnak arra, hogy segítsék az önkormányzat és a hivatal tevékenységét, mégpedig azzal, hogy eljuttatják hozzánk észrevételeiket, ötleteiket, valamint visszajelzést adhatnak bármiről, amivel elégedetlenek vagy elégedettek, például a hivatali ügyintézéssel kapcsolatban. A héten ezt a szolgáltatást kibővítettük, így nemcsak a porta előtt található postaládába dobhatják be a nekünk címzett üzeneteiket, hanem a város honlapján, elektronikus formában is megtehetik”

– tudtuk meg Zuzana Morovičovától, a városi hivatal belső szervezési osztályának vezetőjétől.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?