Nem várt munkák nehezítik az útfelújítást

Királyrév/Nádszeg |

<p>Május végén nagyszabású útfelújítás kezdődött a Galántai járásban. Néhány szakaszon nem várt problémákkal kellett szembesülniük az útépítőknek.</p>

Nagyszombat megye több millió eurót fordít a rossz állapotban levő utak felújítására, a Galántai járás déli részén – Alsószeli, Királyrév és Nádszeg környékén – több mint 2,6 millió eurót fordítanak a kritikus útszakaszok rekonstrukciójára. A Kis-Duna környékén végzett rekonstrukcióval egy időben Diószeg és Fehérhegy (Biela Hora) környékén is útfelújítás zajlik. Patrik Velšic, a megyei önkormányzat szóvivője lapunknak elmondta, a Cesty Nitra vállalat nyerte meg a felújításra kiírt közbeszerzési pályázatot. A szóvivő szerint az elfogadott ütemtervvel összhangban folyik a felújítás. Királyrévben a templom mellett többletmunka nehezítette az útjavítást. „Az útburkolat felmarása után kiderült, hogy instabil az út alapja. Ezen az útszakaszon megfelelő anyaggal kellett megerősíteni az alapot” – közölte a szóvivő. Királyrév polgármestere lapunknak elmondta, a templom környékén mintegy hetven centi mélyen felásták az utat és megerősítették az alapot. „A nehézségek ellenére úgy tűnik, tartani tudják a határidőt. Látni, hogy nem a mostani tehergépkocsi-forgalomnak építették az utakat, több helyen hiányzik az út alapja. A kivitelező vállalat munkatársai megjegyezték, hogy lakott területen még nem találkoztak ilyen sűrű forgalommal” – nyilatkozta Racsko Pál. Több autós jelezte, hogy Nádszeg és Nyárasd között néhány nappal az út átadása után hosszanti repedések jelentek meg az aszfalton. „A Nádszeg és Nyárasd közötti szakaszon is meg kellett erősíteni az út alapját, ezt beleszámítottuk a költségvetésbe” – folytatta a szóvivő. A tervek szerint a hónap végéig be kell fejezni a rekonstrukciót. „Az útjavítás sokat javít a királyrévi és az alsószeli lakosok közérzetén és biztonságán, de a nagy tehergépkocsi-forgalom idővel rányomja bélyegét a frissen felújított utak minőségére” – véli Racsko Pál. A teherforgalom korlátozása jelenthetne megoldást az 561-es másodrendű főút menti községek lakosainak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?