Nem kell jelentős forgalomkorlátozásra számítani a pozsonyi demonstráció miatt

Kuciak

A Pozsonyi Városi Rendőrség tájékoztatása szerint nem lesz szükség jelentős forgalomkorlátozásra a fővárosi Szabadság téren (Námestie slobody) 17 órakor kezdődő demonstráció miatt. A sofőröknek mindenesetre azt tanácsolják a rendőrök, ha lehetséges, kerüljék el a belvárost, illetve számoljanak azzal, hogy sok gyalogos lesz a városban – tájékoztatott a rendőrség a közösségi hálón.

A városi rendőrség is felügyelni fog a rendre és a biztonságra a Szabadság téren és környékén. A rendőrség arra kéri azokat, akik nem értenek egyet a demonstráció céljaival, hogy ne provokáljanak, és ne zavarják meg a rendezvényt.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy ha bárki törvénytelenség elkövetésének szemtanúja lenne, vagy fenyegetve érezné magát, keresse meg a legközelebbi járőrt, vagy hívja a 159-es rendőrségi telefonszámot.

17 órakor Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának hatodik évfordulója alkalmából szervez nagygyűlést a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom (Iniciatíva Za slušné Slovensko) Pozsony belvárosában .

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?