Nem döntöttek a galántai kastély ügyében

Galánta |

<p>Júniusban kihallgatják František Gaulieder képviselőt, az utolsó tanút.</p>

Hétfőn hatodik alkalommal tárgyalt a Galántai Járásbíróság a neogótikus kastély felújításáról. A tárgyalás a négy tanú kihallgatásával folytatódott.

Egyforma árajánlat

Néhány évvel ezelőtt a neogótikus kastély felújítására kiírt közbeszerzési pályázat manipulációja miatt kezdett nyomozni a rendőrség. A hét elején a tanúk kihallgatásával folytatódott a tárgyalás a Galántai Járásbíróságon. Kihallgatták a városi hivatal három alkalmazottját: a projektmenedzsert, a polgármester titkárnőjét és a városfejlesztési osztály előadóját. Kihallgatták azt az építési felügyelőt, akitől árajánlatot kértek a kastély felújítására. A városi hivatal, az építésfelügyelővel korábban, a műszaki szolgáltatások szeparációs csarnokának felépítésekor már együttműködött. Most kiderült, a tanú egyforma árajánlatot – 2,5 millió eurót – adott a csarnok felépítésére és a kastély rekonstrukciójára. A következő tárgyaláson az utolsó tanút, František Gauliedert, Galánta képviselőjét hallgatják ki.

Manipulált közbeszerzés

Galánta 2014 őszén több mint 1,8 millió euró támogatást kapott a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumtól. A pénzből a neogótikus kastély déli szárnyát, déli és északi tornyát újították volna fel. A rekonstrukció azonban gazdasági visszaélés gyanúja miatt nem valósult meg. A közbeszerzési pályázat manipulálásával gyanúsítják Ján Poľakovskýt, a városi hivatal korábbi vezetőjét, Peter Aštaryt, Galánta egykori főépítészét, Peter Paškát, a járási székhely jelenlegi polgármesterét és Ladislav Maťašovskýt, Galánta volt polgármesterét. Maťašovský hétfőn sem jelent meg. Peter Aštary korábban már beismerte, hogy manipulálta a közbeszerzési pályázatot. Novemberben kihallgatták azt a három jelentkezőt, aki – Aštary mellett – megpályázta a felelős műszaki vezető posztjára meghirdetett pályázatot. A tárgyaláson kiderült, mind a három jelentkező ismerte Aštaryt, aki tudta, milyen árat ajánlottak a résztvevők a kastély felújítására.

A koronatanú szerepe

Dagmar Melotíková, az eset koronatanúja – aki 2014-ben a közbeszerzési pályázatok elbírálásáért volt felelős – a korábbi tárgyalásokon azt vallotta, hogy nyomást gyakoroltak rá azért, hogy a közbeszerzési pályázatot Aštary beadványa nyerje. A kihallgatáson olyan dolgok hangzottak el, amelyek a korábbi kihallgatásokkal nincsenek összhangban. Kiderült, hogy a szemtanú irodájában kép- és hangfelvevő berendezések voltak. Ezeket a felvételeket a szeptemberi tárgyaláson mutatták be. Peter Paška védőügyvédje arra kérte a bíróságot, hogy vizsgálja meg a koronatanú szerepét a közbeszerzési pályázat manipulálásával kapcsolatban. A védőügyvéd szerint Melotíková azzal, hogy nem törölte a közbeszerzési pályázatot, megsértette a törvényt. A bíró többórás tárgyalás után elnapolta a pert, a tárgyalás június 14-én folytatódik a tanúk kihallgatásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?