Megöléssel fenyegette tanárát és diáktársait egy 15 éves, ötödik osztályos fiú

iskolapad

Az alapiskola ötödikes diákja azzal fenyegetőzött, hogy meggyilkolja osztálytársait és a tanárát.

Az eset az iglói (Spišská Nová Ves) járásbeli Márkusfalván (Markušovce) történt.

A helyi alapiskola ötödik osztályába járó 15 éves Koloman tanítási óra közben halálosan megfenyegetett egy pedagógusnőt – elmondta neki, tudja, hogy hol lakik, ezért megkeresi, és meggyilkolja. Hasonló módon osztálytársait is megfélemlítette.

A tanárnő kivitte a diákot a tanteremből és jelezte kollégáinak, hogy a fiúval komoly bajok vannak, mire a tantestület értesítette a rendőrséget, akik őrizetbe vették a tinédzsert.

A kihallgatás után a bíró úgy döntött, elrendeli a fiú vizsgálati fogságba való helyezését, mivel félő, hogy a belengetett fenyegetéseit szabadlábra kerülése után a gyanúsított meg is valósítja.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?