Megint vandálok garázdálkodtak Királyhelmecen

Királyhelmec
Királyhelmec |

Alig néhány nappal azután, hogy a bodrogközi város vezetése ünnepélyesen köszöntötte az újszülötteket és szüleiket, ismeretlenek megrongálták a Millennium téren ez alkalomból elhelyezett emléktáblát.

 

A Gólyahír programban minden évben kétszer tartanak ünnepséget, melyen az előző félévben született gyerekeket köszöntik. A rendezvényen Pataky Károly polgármester mond köszöntőt, majd a helyi óvodások műsora után az újszülöttek kisebb ajándékot és oklevelet kapnak. Ezután a Millennium téren kialakított parkban fát ültetnek, és emléktáblán tüntetik fel a gyerekek nevét. Molnár Ildikó, a Királyhelmeci Városi Hivatal közigazgatási és szervezési osztályának vezetője lapunknak elmondta, múlt szerdán tartották a rendezvényt, de vasárnap reggel már azzal kellett szembesülniük, hogy az emléktáblát megrongálták. Sajnos, idén hasonló vandalizmusra már többször volt példa, ezért a korábban speciális ragasztóval rögzített táblákat már le is csavarozzák. Ez azonban, úgy tűnik, nem állja útját az értelmetlen rombolásnak, mivel az egyik táblát néhány hete eltörték, most pedig egy másikat próbáltak meg lefeszíteni. A tetteseket remélhetőleg most könnyebb lesz kézre keríteni, ugyanis a teret egy ideje térfigyelő kamerával figyelik.

 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?