Marad a röntgen Nagymegyeren

Nem kell a Dunaszerdahelyi kórházig utazni a röntgenért, mert a helyi rendelőintézetben is van szolgáltatás (A szerző felvétele)
Nagymegyer |

A Medic-Um ügyvezető igazgatója a magas költségekre, valamint az alkalmazottak megfelelő bérkompenzációjára hivatkozva még nyáron támogatást kért a önkormányzattól, amit a legújabb információk szerint sem a várostól, sem a megyétől nem kapnak meg.


 

Köszönjük az eddigi segítséget is, melyet a város nyújtott ez alatt a másfél év alatt. Együttműködés nélkül azonban nem jutunk előre. Fontos, hogy az embereknek Nagymegyeren is elérhető legyen a röntgen szolgáltatás, és a megfelelő orvosi ellátás is, amihez az első lépés az volt, hogy a röntgent beüzemeltük.

– mondta Undesser Rolf, a Medic-Um s.r.o. ügyvezető igazgatója.

A kezdetekkor több, mint egy év kellett ahhoz, mire beszereztünk minden dokumentumot, engedélyt a röntgen működtetéséhez.

– teszi hozzá.

A röntgen az első emeleti folyosó végén található (A szerző felvétele)

A legutóbbi, szeptember közepén tartott képviselő-testületi ülésen Balázs Péter újra felvetette a röntgen kérdését a hallgatóság előtt. 

Mindennapos kapcsolatban vagyok Undesser úrral, a Medic-Um s.r.o. ügyvezető igazgatójával. Sajnos sem a város nem tud hozzájárulni a költségekhez, sem a megye. Közbeszerzésen keresztül tudjuk csak megversenyeztetni a szolgáltatást. Ahhoz, hogy havonta nullára hozzák ki a szolgáltatásukat, körülbelül 3000 euró hiányzik. Ez minimum 36 ezer eurót jelent egy évben. Ilyen magas összeget csakis közbeszerzéssel lehet előteremteni.

– mondja Holényi Gergő, Nagymegyer polgármestere, aki jogi segítséget kért a kiíráshoz, ugyanis a résztvevőkkel szemben szabott feltételek ebben az esetben nagyon speciálisak.

Egy közbeszerzési javaslat kiírásának előkészítése hosszú folyamat. Minden részletre kiterjedően kell megírni a dokumentumokat. Akik bejelentkeznek, azoktól az összes, a röntgen működtetéséhez szükséges speciális dokumentumot be kell kérnünk. A résztvevőknek már meglévő engedélyekkel kell rendelkezniük, hogy a röntgen üzemeltetése ne szakadjon meg.

– teszi hozzá.

A betegeket tágas rendelőben várják (A szerző felvétele)

Nagymegyer város weboldalán tájékoztatnak arról, hogy a röntgen 2021. szeptember 1-én az Union és a Všeobecná egészségbiztosítókkal kötött szerződést. A Dôvera egészségbiztosítóval eredetileg 2021. szeptember közepére tervezték a megegyezést, azonban erre azóta sem került sor. A Dôvera illetékes osztálya telefonos megkeresésünkre nem tudott további információt adni.

A kérdésre azonban, hogy a röntgen továbbra is elérhető marad-e, egyértelműen igen a válasz, jelentette ki az üzemeltető.

Figyelmeztető lámpák a belső helyiségben (A szerző felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?