„Magukkal viszik az élményt és a tudást“ – 10 éves a Cantus Iuventus női kórus

Cantus Iuventus
Komárom |

10 éves a Selye János Egyetem mellett működő Cantus Iuventus női kar. A jubileumi koncert alkalmából Orsovics Yvette kórusvezető mesélt nekünk az együttes mögött rejlő munkáról és „filozófiáról”. Eddig összesen 292 hallgató fordult meg a kórusban.

A kórus ünnepi koncerttel ünnepelte a fennállásának elmúlt évtizedét. A Tiszti Pavilon dísztermében azonban nem egyedül léptek fel. A Schola Mariana Kicsinyek Kórusa mellett a Concordia vegyeskar is bemutatkozott, vagyis a legfiatalabb együttestől kezdve az idősebbekig mindenki megmutathatta, miben is áll a kórusének lényege. Csehi Ágota, Bakos Márta és Fekete Éva zongorán játszottak, Barta Enikő szaxofonon, Fekete Éva és Hovanecz Lili pedig a fuvolajátékával kápráztatta el a közönséget.

Orsovics Yvette lapunknak elmondta, annak idején huszonpár lánnyal kezdték el a munkát. „Aztán már rögtön az első tanévben, 2014 májusában megmérettettünk a Kodály Napokon, ahonnan aranykoszorús minősítést hoztunk haza. Tehát valahol már az elején megmutatkozott a lendületünk. Azt sosem rejtettem véka alá, hogy szeretem a nagyobb tömegeket, és megpróbáltam arra buzdítani a hallgatóinkat, hogy merjenek énekelni. Nagyon sokan jönnek hozzánk olyanok, akiknek semmiféle kórusénekhez kapcsolódó előéletük nincs, sőt nem is tudják, miben áll ez az egész. Viszont amikor megtapasztalják az egésznek a varázsát, onnantól kezdve maradnak, s végigdolgozzák velem a három vagy öt évet attól függően, hogy milyen szakra járnak” – mondta a kórusvezető.

Cantus Iuventus

Jelenleg minegy 70 hallgató tagja a csoportnak, akik az Óvó- és Tanítóképző Tanszék hallgatói, színpadon pedig általában legalább 50-en szoktak állni. 10 év alatt összesen 292-en énekeltek a kórusban. Fontos körülmény, hogy női karról van szó, de ennek elsősorban az az oka, hogy legalább 15-20 fiú kéne egy 50 lányból álló csoport mellé. Az ellenkező nem képviselői azonban alig-alig jelentkeznek, így egyenlőre nem lehet arra számítani, hogy a Cantus Iuventus vegyeskarrá váljék.

Látni a fejlődést és azt, hogy mit csinálunk. Ezek a lányok magukkal viszik az élményt és a tudást, s bízom benne, hogy alkalmazni tudják a saját pedagógiai munkájukban, vagy a saját lakhelyükön tovább művelik a csodát“

fejtegeti Orsovics Yvette, aki több konkrét példáról is tud. Vannak olyan volt és jelenlegi tagok, akik gyermekkórust vezetnek.

Az együttes működtetése folyamatos munkát igényel. „A repertoárt mindig az adott eseményhez szabjuk. Tudnom kell előtte fél vagy egy évvel hol – például ünnepségen, versenyen – szerepelünk. Másodsorban nagyon fontos, hogy többféle kort és stílust ötvözzünk, ill. hogy megfeleljen a konkrét csoportnak hangkészletben és -képzésben, hangulatban, tematikában és minden egyébben“ – mondja Orsovics Yvette, s egyben azt is hozzáteszi, nem tudnának működni anélkül, hogy az egyetem és a karok vezetésétől, ill. az egyes oktatóktól ne kapnának támogatást. Így válik a Cantus Iuventus összegyetemi intézménnyé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?