Lopott autóval mentek volna drogért az ógyallai fiatalok, a rendőrök nyakon csípték őket

rendorseg kp

Lopott gépkocsival akartak kábítószert beszerezni, végül a benzinkútnál buktak le.

Egy 20 éves ógyallai nő barátjához érkezett autójával, melynek ajtaját nem zárta be, a kulcsokat pedig az anyósülésen hagyta. Azzal nem számolt, hogy amikor visszatér, a gépkocsi már nem lesz a helyén.

Az autó tulajdonosa segélyhívón jelezte, hogy ellopták a kocsiját. A kerületi rendőrkapitányság által rendelkezésünkre bocsátott információk alapján, illetve a városi rendőrség kamerarendszerének ellenőrzésével sikerült rögzíteni a bűncselekményt, és nyomon követni az elkövetőket

– tájékoztatott Jozef Provazník ógyallai rendőrfőnök.

A gépkocsit három helyi lakos, egy 19, egy 28 és egy 23 éves férfi vitte el. Miután beszálltak az autóba, végighajtottak a városon, ám rájöttek, hogy kifogyott a benzin, ezért egy közeli töltőállomásra mentek, ahol 10 euróért megtankoltak.

Ezután 19 éves társukat kitették otthon, ketten pedig a Galántai járásba indultak egy kábítószer-szállítmányért. Ötven kilométer megtétele után ismét kifogyott a benzin, ezért gyalog folytatták az útjukat.

A rendőrök végül elfogták a bűnözőket, és eljárást indítottak ellenük; ha beigazolódik a bűnösségük, akár két évre rács mögé kerülhetnek.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?