Lezárás előtti állapotba került a vágsellyei híd

Lezárás előtti állapotba került a vágsellyei híd
Vágsellye |

A hatodik veszélyességi fokozatba sorolták a Vágsellye központját és a Vágvecse városrészt összekötő, Vág folyón átívelő hidat. Tizenhét tonnánál súlyosabb tehergépkocsik mostantól nem haladhatnak át rajta. A Szlovák Közúti Igazgatóság (SSC) tájékoztatása szerint, amint a hetedik veszélyességi skálát éri el egy híd, onnantól fogva lezárják.

A vágsellyei híd biztonságosabbá tételét és felújítását több alkalommal kérte a város vezetése az SSC megszólításával, legutóbb mintegy százezer eurós befektetéssel 2018-ban végeztek el rajta jelentősebb felújítást. Biztonságosabb korlátokat helyeztek ki a régi, rozsdásak helyére és új betonfelületet raktak le a járdákon. A biztonságos megoldást az új híd felépítése jelentené, amely részét képezi annak a nagyszabású európai uniós beruházásnak, amely keretében megépülne az új kerülőút. Amennyiben le kellene zárni a vágsellyei hidat, azzal elzárnák a Vágvecse városrészben élőket és a közeli Vághosszúfalun lakókat az orvosi ellátástól, az ügyintézési lehetőségtől, a magyar tanulókat az iskolalátogatástól is. Elvágnák Deákit, Peredet, Vágfarkasdot és a környező községekben élőket is, mert a Vágsellye központjában lakókhoz hasonlóan ők sem tudnának átjutni a Vágvecse városrészben lévő munkahelyeikre. Itt található a térség egyik legnagyobb munkaadójának, a Duslo vegyi gyárnak a központja és kisebb-nagyobb cégek működnek a közelében. A Vág folyón átívelő hídon haladnak át a gépkocsik Galánta felől Komárom, Nyitra és Érsekújvár irányába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?