Kripto-bűntény Nagymegyeren

Parázs vita alakult ki a bűntény bejelentését illetően (A szerző felvétele)
Nagymegyer |

Egy nagy viharnak köszönhetően leplezték le a rendelőintézetben illegálisan elhelyezett rendszert.

A szerda délutáni testületi ülésen Kórósi Zalán képviselő a városi óvóhelyek állapotáról érdeklődött, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy nyilatkozzon a városvezetés az engedély nélkül elhelyezett kriptovaluta bányászatára szolgáló „kütyüről”, melyet néhány hete foglalt le a rendőrség a rendelőintézetében. A polgármester, Soóky Marián biztosította a képviselő-testületet arról, hogy az óvó-, menedékhelyeknek és az azokban lévő helyiségeknek van felelőse a városházán, a rendelőintézet alagsorában elzárt berendezésről azonban nekik sem volt tudomásuk.

„Az erre szakosodott referensünk Keszegh Kamil, a polgári védelem koordinátora, krízismenedzser. Augusztus közepén, a búcsú hetében volt egy nagy eső, ami feláztatta a poliklinikát. A nagyobb esőzésekkor itt többnyire visszafolyik a szennyvíz az épületbe, ahogy ez most is, augusztus 11-én történt. A városháza alkalmazottai voltak azok, akik ezt a szennyvizet kimerték onnan, majd az épület kezelője telefonált, hogy furcsa hangok szűrődnek ki bentről. Ezek a helyiségek teljesen üresek, feláztak, már nem működhet ott semmi. Miután odamentünk, mivel nem volt kulcsunk, feltörtük a zárat és akkor szembesültünk azzal, hogy mi történik ott. Azonnal rendőröket hívtunk

tájékoztatott a polgármester.

Szomorú, hogy ilyesmi megtörténhet. Eljárást indítottunk, lefoglalták a kütyüket, a rendszert elvitték. Jelenleg az ügyészségen van az eset” – jegyezte meg Soóky Marián

Azonnal értesítették a rendőrséget az esetről (A szerző felvétele)

Kórósi Zalán újra kihangsúlyozta a városvezetés felelősségét a menedékhelyek törvények által meghatározott kialakításában, ugyanis ezek olyan létesítmények, melyekre a lakosságnak bármikor szüksége lehet. Fontos a karbantartás és az is, hogy ezek a helyiségek a rendeltetésüknek megfelelően működjenek.

„A jövő héten ül össze az idegenforgalmi bizottság, szeretnénk javaslatot tenni egy menedékhelyek és búvóhelyek kérdésére”

– fűzte hozzá Balázs Péter képviselő, majd Soóky Marián hozzátette, hogy azóta elrendelte valamennyi városi épület bejárását, ellenőrzését és fényképes dokumentáció is készült, zárakat is cseréltek. Hodosi Tibor képviselő elmondta, hogy a szlovák alapiskola alatti helyiségeket már kitakarították és rendbetették Keszegh Kamil és az önkéntes tűzoltóság segítségével.

A nagymegyeri rendelőintézet bejárata (A szerző felvétele)

Csémi István felszólalása után parázs vita alakult ki az eset hivatalos bejelentése körül.

„Bízom benne, hogy a kibernetikai törvény értelmében a város bejelentette ezt a kiberbiztonsági incidenst, amit 72 órán belül meg kell tenni. Egy ilyen eset az éves GDPR jelentésünkbe is bekerül”

– hangsúlyozta a képviselő. Soóky Marián biztosította a testületet arról, hogy a város szerződésben áll egy kibernetikai céggel, ami tovább vizsgálódik majd, a rendszer azonban nem volt rákötve a központi hálózatra.

„A számítógép, amit ott találtak, nem volt rákötve a város hálózatára, tehát személyes adatok, vagy más érzékeny információk nem szivároghattak ki, ami a kiberbiztonságot érinti”

– erősítette meg Koczkás Beáta, hivatalvezető. Csémi István érvelése szerint, amennyiben városi tulajdonban lévő ingatlanban, helyiségben történik ilyen eset, ezt mindenképp be kell jelenteni, a kiértékelést, miszerint történt-e adatlopás, vagy sem, azt is ők végzik majd el. A polgármester végül kiemelte, hogy a fent említett cég foglalkozik ezzel, akikkel a város szerződésben áll, ha tehát ilyet tapasztalnak, akkor ők küldik ezt el és kérik a helyzet kivizsgálását.

A városvezetésnek egyelőre még nincs tudomása arról, hogy kik helyezték el a rendszert és milyen károkat okoztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?