Közismert emberek olvastak fel a gyerekeknek a könyvtárban

GA-könyvtár-felolvasás
GALÁNTA |

Az olvasást népszerűsítették egész héten a gyerekek körében azok a közismert személyek, akik a Galántai Könyvtárban olvastak fel délelőttönként. A rendezvénysorozat részeként színdarabot is láthattak a kisiskolások.

A Galántai Könyvtár 2019-ben kapcsolódott be először az Egész Szlovákia a gyerekeknek olvas (Celé Slovensko číta deťom) elnevezésű országos rendezvénysorozatba, amelynek célja a közös olvasási élmény népszerűsítése a gyerekek körében. A Covid-19 koronavírus-járvány miatt az elmúlt években a könyvtárakat is érintették a lezárások, amikor nem volt mód rendezvényeket szervezni, ezért az intézmény alkalmazottai idén újra örömmel készültek az ötnapos programsorozatra. Olyan előadókat, vendégeket hívtak meg, akik közismertek Galántán és valamilyen kötődésük van a városhoz. Hétfőn a polgármester, Kolek Péter olvasott fel a helyi óvodásoknak. Kedden rendhagyó módon Garajszki Margit író A főtt tojás nem dalol című zenés színdarabját mutatta be kollégájával, Nagy Andrással közösen a Városi Művelődési Központ bábtermében a galántai Kodály Zoltán Alapiskola első és másodikos tanulóinak. Szerdán Ivana Popluhárová író fogadta a gyerekeket, pénteken pedig Horváth Tamás városi képviselő olvasott mesét a közönségnek.

„Nagyon örülünk, hogy csütörtökre elfogadta meghívásunkat Fellinger Károly, aki nemcsak olvasni jött hozzánk, hanem könyveket is ajándékozott könyvtárunknak. A gyerekrészleg mellett így a regionális részleg könyvállománya is bővül köszönhetően az írónak”

– mondta el lapunknak Biró Angelika könyvtáros. Megtudtuk tőle, hogy nagyon közkedvelt a rendezvénysorozat, általában két csoportot fogadnak minden nap, óvodások és alsó tagozatos iskolások hallgatják a meséket, történeteket. Hangsúlyozta, a szakemberek tanácsa alapján napi 20 percet kellene olvasni mindenkinek, de a kicsi gyerekeknek ennél sokkal fontosabb, hogy egy felnőtt, a szülő, a pedagógus vagy más olvasson fel, vagyis minél több legyen a mindennapjaikban a közös, olvasással töltött idő. A Galántai Könyvtárban heti rendszerességgel tartanak közös felolvasásokat, szerdán délelőttönként magyar, csütörtökönként szlovák nyelven a legkisebbeknek, így a mostani programsorozaton sok kisgyerek nagyon otthonosan mozgott a könyvtárban, akik anyukájukkal érkeztek, illetve járnak rendszeresen az intézménybe.

A Galántai Könyvtár gyermekrészlegén nagyjából 25 ezer könyv található, ami a teljes könyvállomány egyharmada. A 25 ezer kötetnek több mint egyharmada magyar nyelvű kiadvány. A könyvállomány a fenntartó, Nagyszombat megye támogatásának köszönhetően és pályázati források felhasználásával havonta bővül. A látogatóknak lehetőségük van egy lapra felírni azokat a könyveket, amelyeket szívesen látnának a kínálatban, a könyvtárosok pedig igyekeznek ezeket a könyveket beszerezni. Arra is ügyelnek, hogy a sorozatok újabb kötetei megjelenjenek a polcokon.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?