Közbirtokosságot hoznának létre Diószegen

Diószeg |

<p>Közbirtokosságot alapítanának a helyi erdőtulajdonosok, a közbirtokosság a Vince erdő egy részén gazdálkodhatna.</p>

1991-ig működött közbirtokosság Diószegen, akkor az erdők mellett a rétek és a legelők is beletartoztak. „A legelők 1948-ban a termelőszövetkezet tulajdonába kerültek, aki tudta, az a restitúcióban visszakérte azokat, aki nem, azé a szövetkezet tulajdonában maradt. A szövetkezet tulajdonosai megszüntették a közbirtokosságot, mert korlátozta őket a jogaikban, a földeket eladták” – tájékoztatta lapunkat Szabó Antal, Diószeg polgármestere. A Diószegi Urbár közbirtokosság létrehozását egyfajta szentimentalizmusnak nevezte. Az erdő nagy része, 85 százaléka a Szlovák Földalap tulajdona, a diószegi gazdák 55 hektárnyi erdőterülettel gazdálkodhatnak. „Ennek történelmi háttere van, ragaszkodunk a múlthoz és meg akartuk mozgatni a régi diószegieket. Tárgyaltunk a földalappal, ők korábban jóváhagyták, hogy megalakuljon a közbirtokosság” – folytatta a polgármester. Szabó Antal elmondta, a gazdálkodás önkéntes munkát jelent, állami támogatást kérhetnek az erdőre, erdészt kell felfogadni, aki meghatározza, milyen munkákat mikor kell elvégezni. Kedden ülést tartottak a községben, amelyen negyven-ötven erdőtulajdonos volt jelen, a felügyelőtanács tagjairól és a bizottság tagjairól is döntöttek. A gyűlés végén azonban kiderült, ahhoz, hogy ezekben az ügyekben döntést hozzanak, az ismert tulajdonosok legalább ötven százalékának részt kell vennie a tárgyaláson. A polgármester a gyűlés után nem tudta megmondani, voltak-e annyian.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?