Késik és drágul a Szepsi-Enyicke közötti vasútvonal villamosítása

A szakasz fejlesztésének jelenlegi állapotáról a július végén megvalósult ellenőrző napon is megbizonyosodtak
Szepsi/Enyicke (Haniska) |

A Kassához közeli Enyicke és a Kassa-vidéki járásban található Szepsi települések közötti vasútvonal villamosítási projekt keretében, a mintegy húsz kilométeres szakaszon még szeptember végéig befejeznék a villanyvezeték telepítését. A projekt kivitelezése azonban többe kerül a tervezettnél, de a munka befejezésének határidejét is későbbre tolták ki. 

A Kassa-Zólyom-Pozsony vasútvonalon történő fejlesztés, azon belül pedig a szóban forgó Enyicke és Szepsi közötti szakasz villamosításának jelenlegi állapotát a napokkal ezelőtt történt ellenőrző napon Jaroslav Kmeť, Szlovákia közlekedésügyi államtitkára is szemügyre vette, aki szerint a vasúti villamosvezetékeken, a peronokon, az átjárókon és a nagyidai aluljáró felújításán folynak a munkálatok. A szepsi vasútállomáson már működnek az új jelzőberendezések, a szakasz fennmaradó részén az új vonaljelző és jelzőberendezés kiépítése fokozatosan zajlik. „Az év végéig több befejezett objektumot is átadunk. Az építési munkálatok egy része némi késéssel valósul meg, ezért némelyikük csak a következő évben, tehát 2024-ben kerülnek használatba. A szóban forgó fejlesztést az Integrált Közlekedési Operatív Programból finanszírozzuk, és tisztában vagyunk azzal, hogy az összes projektet az idei év december 31-ig be kellene fejezni” – jelentette ki egyik legfrissebb közleményében az államtitkár, aki szerint a határidők módosítása és a fejlesztésre szánt összeg növekedése elsősorban a közeli Ukrajnában zajló háború okozta anyaghiánynak és az általános drágulásnak köszönhető. Az államtitkár közleményében leírtak szerint az építkezés magába foglalja a kavicságy tisztítását, a vasúti peronok átépítését, új világítás felszerelését és nyolc vasúti átjáró átépítését is. A közlekedési minisztérium 2021-ben első felében közzétett leírása szerint a szóban forgó fejlesztés jobb vonaldinamikát és biztonságosabb közlekedést biztosít a kassai régióban élők számára. A 21,5 kilométer hosszúságú vonal villamosítása 2021 júniusában kezdődött, amikor a Szlovák Vasúttársaság (ŽSR) szerződést kötött a kivitelezővel, az ELHAMO csoporttal, amelynek áfa nélküli összköltsége eredetileg 58,8 millió euró volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?