Jóleső elismerés az elvégzett munkáért

Gál József
GALÁNTA |

Edzői és pedagógusi munkásságáért kapott megyei kitüntetést Gál József nyugalmazott testnevelő tanár. Úgy véli, fontos a szakmai elismerés, de az igazi siker talán még előtte áll.

 

Gál József egyike azoknak, akik megkapták Nagyszombat megye díját. A kitüntetést olyan személyiségek vehetik át minden évben, akik jelentősen hozzájárultak a régió fejlődéséhez a humanitárius, karitatív, tudományos, pedagógiai, kulturális, művészeti, újságírói, szociális, közszolgálati, vállalkozói, műszaki és sporttevékenységekben elért kiemelkedő alkotó tevékenységükkel és eredményeikkel, valamint a bátor, emberi és hősies cselekedetükkel.

Gondtalan diákévek

A nyugalmazott pedagógus Vezekényen született és nőtt fel szerény körülmények között, de számára, és iskolatársai számára természetes volt, hogy állandóan mozognak. Idejük nagy részét kint a természetben, baráti társaságban töltötték.

Kimentünk a Fekete-víz partjára, indiánosdit játszottunk, nyilaztunk, kergettük a nyulakat és a vadgalambokat, rengeteget futottunk. A vezekényi iskolában nem voltak nagy lehetőségeink, de időnk bőven volt rá, hogy például versenyt fussunk, és annyi helyünk is, hogy a mozgásigényünket ki tudjuk elégíteni. Nem volt rendszeres a sportolás, de az állandó mozgás hozta ki belőlem azt, hogy később eredményes lehettem a sportban. Mindig a fizikai teljesítményemmel tűntem ki a diáktársaim közül, a legközelebb az atlétika állt hozzám.

A felső tagozatot a tallósi alapiskolában végeztük, ahol Cservenka Károly segítségével kezdtem komolyabban megismerkedni az atlétikával, és már akkor kiemelkedő eredményeket értem el 800 m-es futásban, de gerelyhajításban, diszkoszvetésben is ügyes voltam, amolyan mindenes. Akkor még nem volt tíztusa, lehet, hogy abban megtaláltam volna magam. Nem volt futópálya, a járdán vagy az iskola folyosóján zajlottak a futóversenyek, és volt nagy udvar, füves terület, ahol a gerelyhajítást és a diszkoszvetést gyakorolhattuk” – mondta el az iskolás éveiről Gál József. Kiemelte a galántai gimnáziumban töltött éveket, ahol a sportolás mellett meghatározó élményként említette az esztrád csoportban megélt emlékeket. Hálával gondol egykori tanáraira, Pukkai Lászlóra, Rényei Zsuzsannára, Bartalos Ottmárra, Czigler Sándorra és Hlavaty Sándorra. Mivel a pozsonyi Komenský egyetem testnevelés szakára helyszűke miatt nem vették fel, a nagyszombati pedagógia karon végzett földrajz-testnevelés szakon.

Tanár és edző

Volt középiskolai tanára, Redhammer Egon felkérésére a mostani galántai SNP téri alapiskola sportosztályaiban kezdett tanítani 1976-ban, és egészen 2020-ig ott igyekezett a tehetséges gyerekekkel foglalkozni, némelyiket az élsport felé terelgetni. Közben edzői diplomát szerzett. Tanítványai közül a legnagyobb sikert Zuzana Kovačíková Hlavoňová érte el, aki az atlantai, a sydney-i és az athéni olimpián magasugrásban döntős lett, 1999-ben pedig Japánban a fedett pályás atlétikai világbajnokságon ezüstérmet szerzett.

Az álmom, hogy negyven év alatt edzőként valamelyik tanítványommal olimpiai bajnoki címet szerezhetünk, egyelőre nem valósult meg. Már 45 év is eltelt, és még mindig csak várok erre, de Dömötör Patriknak, akinek 12 éve vagyok az edzője, jó esélyei vannak arra, hogy a 2024-es párizsi olimpiára eljusson, hiszen Szlovákia élvonalába tartozik, nemzetközi, világ- és Európa-bajnokságokon indul nagyon jó eredményekkel. A nyári olimpiáig mindenképpen szeretnék vele foglalkozni”

– árulta el.

Rátermettség és támogatás

A nyugalmazott pedagógustól megtudtuk, a sportosztályos alapiskolákban az atlétikában az általános felkészítés 12 éves korig tart, utána mutatkozik meg, hogy melyik gyereknek melyik sportághoz vannak adottságai. „Voltak jó röplabdázóink, kosárlabdázóink, de az atlétikát tartottuk szem előtt, az abban kiemelkedő, rátermett diákokat igyekeztünk tovább irányítani az élsport, vagy a sportosztályos középiskolák felé, nagyon sokan el is jutottak ilyen helyekre, az iskolánk ismert volt országszerte. Hetente hét testnevelésóra szerepelt az órarendben, de nagyon gyakran az órák után akár még két órára ott maradtak a gyerekek levezetésként röplabdázni, kosarazni. Ezek nélkül a plusz órák nélkül felmutatható eredményt elérni nagyon nehéz. Sajnos mostanra a heti hét órát ötre csökkentették, de szakkörökön lehet valamelyest pótolni az elmaradt mennyiséget. Ha valaki komolyan gondolja a sportolást, 13-14 éves korban több időt kell rászánnia a felkészülésre, mint amennyi az iskolában előírt kötelező óraszám.

A rátermettség mellett az is fontos, hogy a gyereket a szülei támogassák a sportolásban és olyan szakemberhez kerüljön, aki megadja azt az irányt, amely eredményességhez vezetheti. Előfordult, hogy egy diákban megláttam a lehetőséget arra, hogy jó sportoló váljék belőle, de az élet úgy hozta, hogy más szakmát talált magának, de abban is ki tudott teljesedni. Ez számomra ugyanolyan büszkeség, mint az, ha valakiből sportoló lett”

– fejtette ki.

Hála és szeretet

Gál József mindig megpróbált az apró sikereknek örülni, miközben azt fürkészte, mi rejlik még a tanítványaiban. Elmondása szerint igyekezett őket az eredményesség mellett becsületre, hálára, emberbaráti szeretetre nevelni. Nem lett mindegyik sportoló, de a sport arra is megtanította őket, hogy kitartóak legyenek az élet bármely területén, így a volt diákok közt akad neves jogász, ügyész, orvos, mérnök, pedagógus. Gál Józsefet nagyon jó érzéssel tölti el, amikor az egykori tanítványok szülei hosszú évek után is megköszönik, hogy eredményes, becsületes embereket nevelt a gyerekeikből. Azért is hálás, hogy a családja mindenben támogatta, sosem gördítettek akadályt elé, ha edzés, edzőtábor, sítanfolyam vagy bármi más miatt kellett elmenni otthonról, a felesége és két gyermeke mellől. Meghatódva beszélt arról, milyen jó érzés volt számára átvenni a megyei díjat, amellyel a 45 éves oktatói tevékenységét ismerték el. Úgy érzi, nem volt hiábavaló mindaz, amit az elmúlt közel fél évszázadban tett. „Amikor meghallottam a nevem a díjátadáson, szinte lepergett előttem ez a hosszú idő, annak meghatározó pillanatai, és nagyon felemelő érzés volt” – zárta a díjazott.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?