Játékok gyermekszemmel a Cseperedő programban

Cseperedő-Felsőszeli
FELSŐSZELI |

A gyerekek számára legmegfelelőbb játékok kiválasztásáról, nevelési elvekről, bevált módszerekről tartott előadást kedden Bozainé Szirtes Dóra a felsőszeli kultúrházban. A Cseperedő program aktuális előadásán a szülők a gyerekeikkel együtt vettek részt.

A Cseperedő program rendszeresen szervez előadás-sorozatot a Szülők Iskolája nevű alprogramjában. Tavaly november végén kezdődött a Hogyan válasszam ki a megfelelő játékot? Játékok gyermekszemmel alkotóműhely-sorozat Bozainé Szirtes Dóra vezetésével, aki Montessori-szemléletű játékokat mutatott be, illetve beszélt a módszer alapjairól. Azóta nyolc helyszínen vehettek részt a szülők a gyerekekkel a foglalkozásán az ország nyugati részén, februárban pedig Szlovákia középső és keleti régióiban folytatódnak az alkotóműhelyek, összesen tizenöt alkalommal.

A felsőszeli kultúrházban az előadó személyes történetével kezdte az alkotóműhelyt. Bozainé Szirtes Dóra, két gyermek anyukája elmondta, megtapasztalta, hogy amikor megszülettek a gyerekei, a nevelésről addig tanult számos elméletet kénytelen volt félretenni.

„Többféle gyereknevelési elvvel, módszerrel megismerkedtem, mindegyikben voltak olyan részek, amelyeket hasznosítani tudtam, de sok olyan is, ami a mi családunkban nem vált be. Rájöttem, hogy a legfontosabb, hogy a gyerek igényeit megfigyelve olyan saját normarendszert alakítsunk ki, amely a család minden tagjának megfelel. Ehhez a legfontosabb, hogy ismerjük a saját gyerekünket, hogy minél pontosabban meg tudjuk határozni, hogyan működik. Ha erre törekszünk, nagyon harmonikus kapcsolatot, a mindennapokban jól működő családi életet alakíthatunk ki”

– fejtette ki.

Az előadás interaktív módon zajlott, a résztvevők kérdéseket is feltehettek, elmondhatták saját tapasztalataikat, a foglalkozásvezető egyéni megoldási javaslatokat, de általános alapelveket is mondott. Az egyik például, hogy ha a gyermek a konyhai feladatok iránt érdeklődik, akkor tegyük félre a többi játékot, figyeljük meg, mi érdekli igazán, mivel foglalatoskodik legszívesebben, és teremtsünk olyan környezetet számára, amelyben biztonságosan tud önállóan dolgozni.

„Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy a belső hangunkra hallgassunk, az mindig megmutatja a helyes utat. A játékhoz fontos az előkészített környezet. A szabályokat szavak nélkül is kialakíthatjuk. Ahogy a felnőtt viselkedik, úgy fog a gyerek is. Nem kell minden esetben rendezni a játékszituációt, a gyerekek, még a legkisebbek is, szinte mindig megoldják a problémákat egymás között. Csak akkor kell a szülőnek, a felnőttnek közbeavatkoznia, ha a gyerek kéri”

– részletezte.  Bozainé Szirtes Dóra egyebek mellett beszélt arról is, hogyan célszerű a rossz szokásokról leszoktatni a gyerekeket úgy, hogy más viselkedési mintát mutatunk nekik. Példaként azt említette, hogy a harapás helyett megtaníthatjuk puszit dobni a gyermeket. A hallgatóknak elmondta a dicséret és az ösztönzés fogalma közti különbséget is.

Zárásként megkérte a résztvevőket, egy-egy mondattal foglalják össze, mit visznek magukkal az előadásból. A legtöbben a motiváltságot, az iránymutatást és a pozitív megerősítést említették, és hogy felismerték, nincsenek egyedül a problémáikkal, kérdéseikkel.

A Cseperedő program következő előadás-sorozata január végén indul, amelyben Szalma Nikoletta a képzőművészetben alkalmazható Montessori-elvekkel ismerteti meg az érdeklődőket, és mutatja be, hogyan lehet a 0–6 éves gyerekek kreativitását kiaknázni.

 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?