Járdafelújítás, óvodabővítés és lámpaoszlopcsere is lesz Párkányban

Párkány
Párkány |

Óvoda- és iskolaépület bővítéséről, járda- és útfelújításról is döntöttek a képviselők Párkányban, ahol a testület januári ülésén a költségvetési tervvel párhuzamosan elfogadta az idei év beruházási tervét is.

 

A Folk Róbert, a városi hivatal fejlesztési osztályának vezetője által beterjesztett tervet a képviselők kisebb módosítással fogadták el. Nem hagyták jóvá a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola Szent István utcai főépületének rekonstrukciójával és kibővítésével kapcsolatos projektdokumentáció elkészítésére tett javaslatot. A hivatal erre a célra 12 ezer eurót különített volna el. Ehelyett a képviselők a pénzügyi bizottság indítványát hagyták jóvá, mely azt javasolta, hogy a 12 ezer eurót a városvégi kertek felé vezető út felújítására vonatkozó projektdokumentáció kidolgozására fordítsák. A fejlesztési osztály által beterjesztett beruházási listát Vitkó Andra (Híd) képviselő javaslatára egy 20 ezer eurós tétellel bővítették. Ez lehetővé teszi, hogy automata süllyedő oszlopokat telepítsenek a Sétáló utcára, melyek megakadályozzák, hogy napközben az autósok behajthassanak a sétálóövezetbe.

 

Az idei tervek között szerepel egyebek mellett új kerékpárutak, parkolók és családi házak építésére alkalmas parcellák projektdokumentációjának kidolgozása is. Folk elmondta: még az idén szeretnék elkezdeni a Nánai út járdáinak rekonstrukcióját, ami elsősorban attól függ, hogy a Szlovák Útkezelő Vállalat mikor fejezi be az úttest felújítását. Mivel az út és járda közötti zöldsáv helyére – amit az autósok parkolásra használtak – bicikliút épül, új parkolók létrehozását is tervezik. Ezek építését azonban csak az út- és a járdafelújítás után tudják elkezdeni. Várhatóan tavasszal fejeződik be a Szövetkezet sori óvoda felújítása, amivel tavaly decemberre kellett volna elkészülni.

A Bartók utcai óvoda bővítésével és rekonstrukciójával kapcsolatban Folk közölte: a közbeszerzés ellenőrzése folyamatban van. Ha mindent rendben találnak, a felújítás – amire a város 484 ezer euró támogatást nyert – idén elkezdődhet. Az Ady Endre Alapiskola is új szaktantermekkel bővülhet. Erre a város 176 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyert. A sikeres Interreg-pályázatok közül a nemzetközi kerékpárkölcsönző rendszer létrehozását és a szociális szolgáltatások bővítésének keretében egy elektromos autó megvásárlását tervezik.

A város saját beruházásai között szerepel egyebek mellett az Ady utca lámpaoszlopainak cseréje, új hulladékgyűjtő szigetek létrehozása, valamint a Téglagyári útra tervezett kutyamenhely körbekerítése.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?