Istennek dicsőség, egymásnak segítség

Vezekény-tűzoltók
VEZEKÉNY |

Közös projektet valósít meg és együttműködést alakított ki Vezekény és Mosonszolnok. A két település tűzoltói egyebek mellett szakmai konferencián vettek részt.

Az Interreg Szlovákia-Magyarország pályázatának köszönhetően közös projektet valósít meg a Galántai járásban fekvő Vezekény és a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonszolnok Istennek dicsőség, egymásnak segítség címmel. Ennek részeként kétnapos találkozót tartottak Vezekényen, ahol a két település önkéntes tűzoltói találkoztak, cseréltek tapasztalatot és vettek részt szakmai előadáson. Zupko Tamás, Vezekény polgármestere a találkozó bevezetőjében kiemelte, rengeteget köszönhet a helyi tűzoltóknak, akik bármikor a település lakosainak segítségére vannak. “Nemcsak a természeti katasztrófáknál, tűzeseteknél számíthatunk rájuk, hanem a koronavírus-járvány megelőzésében is nagyon sokat tettek értünk, állandóan fertőtlenítették a falu közterületeit, intézményeit és tizenöt hétvégén voltak szolgálatban az országos tesztelések során. Szerepük nem csupán szimbolikus, hanem aktívan részt vesznek a falu életében. Fontos feladatuk a fiatalok nevelése, az önkéntes munkára való motiválása” - mondta el Zupko Tamás. Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke mutatta be a projektet és beszélt az úgynevezett kisprojektekről. Kiemelte, annak köszönhetően, hogy az Európai Unió a megyéknek adta át a pályázati források elosztásával kapcsolatos hatásköröket, szinte az egész rendelkezésre álló pénzösszeget fel tudták használni a pályázók. “Három szlovákiai és három magyarországi megye vett részt az Interreg kisprojektekben, mégpedig Pozsony, Nyitra és Nagyszombat, valamint Pest, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megye. Nagyszombat megye 900 ezer eurót költhetett a kisprojektekre. A 2013-2020-as időszakra kiírt pályázat lezárult, jelenleg a nyertes pályázatok megvalósítása zajlik. Általában a pályázók eszközvásárlásra, találkozók, szakmai konferenciák megvalósítására költik az elnyert összeget, amely esetenként 40-50 ezer euró, amit fele-fele arányban kell a pályázatban résztvevő partnereknek elkölteniük. Jelentős hozadéka a kisprojekteknek, hogy rendkívül felélénkült a határ két oldalán élők között a partnerkeresés, az együttműködés, élénk, virágzó kapcsolatok jöttek létre, amelyek megmaradnak a projekt megvalósítása után is” - fejtette ki Berényi József. Vezekény rendezvénysátrakat, asztalokat és padokat vásárolt az elnyert összegből, valamint egy-egy meleg és hideg ködképző gépet, amelyeket külső és belső terek fertőtlenítésére, szúnyogirtásra és más katasztrófa elhárítására lehet használni. Makai Zsuzsanna, a mosonszolnoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke ugyancsak kiemelte a jó kapcsolatok, együttműködés fontosságát, amelyet sikerült a két településnek kialakítania. Az egyesület szintén sátrat vásárolt a támogatásból, egy motorfecskendőt és egy akadálypályát, amelyeket a tűzoltóversenyekre való felkészülés során fognak tudni felhasználni. Vezekényhez hasonlóan szintén szakmai szemináriumot is szerveznek a pályázati pénzből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?