Indulnak a régóta várt Gúta környéki útfelújítások

Gúta
Gúta |

Júliusban kezdődik a Komárom és Gúta közti II/573-as út renovációja, ám ezzel együtt hamarosan sor kerül a Vágsellye és az Érsekújvár felé vezető szakaszok felújítására is.

Gúta tágabb környékén az utak állapota számított az elmúlt évek egyik legvitatottabb témájának, amelyet az intenzív személy- és teherforgalom, a sorozatos balesetek s egyáltalán az infrastruktúra állapota is folyamatosan napirenden tartott.

Júliusban indul

Csenger Tibor (Szövetség), Nyitra megye alelnöke lapunkat arról tájékoztatta, átadásra került az építkezési terület Komárom és Gúta között. Másként fogalmazva a kivitelező számára már pörög a számláló, ami reálisan egy évet jelent, ugyanis a tél során előreláthatólag három hónapra le kell majd állni a munkálatokkal. A Metrostav DS Rt. cégnek a kivitelezési szakasz elkezdéséhez még szüksége van néhány engedélyre, de ezzel együtt júliusban mindenképpen elindulhat majd az útfelújítás, ami fokozatosan, szakaszonként fog zajlani. A munkálatok alatt – amelyek a Gadócot átszelő sínektől kezdve egészen a gútai Kis-Duna hídig tartanak majd – értelemszerűen forgalomkorlátozásokkal kell majd számolniuk az utazóknak.

Modern út lesz

A teljes meglevő aszfaltfelületet felmarják, majd két rétegben vonják be új aszfalttal az úttestet. A nagyobb terhelést kapó szakaszokat acélsodronyokkal erősítik meg. „Ez ugyanolyan, mint amikor a betonba beleteszik a fém hálót, ami azt összetartja egy nagy felületet képezve. Az erőátvitel a teljes felületet terheli, s nem egy pontot“ – fejette ki Csenger Tibor. Ezen felül mélyítik majd az árkokat, valamint lecserélik azokat a táblákat és szalagkorlátokat is, amelyeknél ez indokoltnak bizonyul. Több helyen mintegy 30 centiméterrel szélesítik és megerősítik a szegélysávokat.

Az egészen pontosan 22,629 kilométer hosszú útszakasz felújítására Nyitra megye pályázott. A csaknem 3,2 millió euróba kerülő fejlesztés az Integrált Regionális Operatív Program (IROP) keretében, 85%-ban EU-s forrásokból valósul meg, míg az állam és a megye is hozzájárul a költségekhez

Nem újul minden

Az útszakaszon két kritikus pontra nem vonatkozik a felújítás. Az egyik a Császta-éren átvezető híd, amely egyben útszűkület is. Csenger Tibor ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, a megye már elfogadta azon hidak listáját, amelyek a műszaki állapotuk miatt felújításra szorulnak, s köztük van ez is. A tervezési munkák költségei a megye jövő évi költségvetésének képezik majd a részét.

A másik pont az a keszegfalusi útszakasz, amely egy töltésen fut végig a falu déli részén. 2019 őszén az út egy része itt – vélhetően a kamionforgalom következtében – szétcsúszott, ill. megsüllyedt, amelyet végül sikerült kijavítaniuk az útkarbantartóknak. A töltést nagyjából egy 300 méteres távon kéne megerősíteni, ám a megye erre külön projekt keretében, várhatóan 2023 folyamán fog megoldást keresni.

Más szakaszok is

Már-már kellemes meglepetésnek is lehet nevezni azt, hogy a Gúta-Vágsellye, valamint a Gúta-Érsekújvár szakaszok is megújulnak 3,4 és 1,2 millió euró értékben – ugyanolyan módon mint az II/573-as út déli része. Csenger Tibor elmondta, ezekkel a fejlesztésekkel eredetileg csak 2023-ban számoltak, viszont a megye még a támogatásra irányuló pályázat beadása előtt elvégezte a közbeszerzést, amellyel végül mintegy fél évvel lerövidítették a folyamatot. Már csak a kivitelezőkkel kötött szerződések aláírása van hátra, ill. azok ellenőrzése. Ha ez megtörténik, kora ősztől ezeken az utakon is megjelenhetnek a munkagépek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?