Indul a Kassai barangolások

Kassa |

<p>Híres kassai mozik címmel csalogat a népszerű Kassai barangolások városnéző séta a hétvégén.</p>

Nyolcadik évadához érkezett a Kassai barangolások, mely ezúttal a város mozi kultúrájával próbálja megismertetni az érdeklődőket. Sokan nem tudják, hogy az országban először Kassán vetítettek filmet, mégpedig 1896. december 19-én, az egykori Schalkház szállóban, amely a mai Doubletree by Hilton hotel helyén állt. Némelyik moziról már csak fényképek maradtak fenn, így például a mai Felszabadítok terén egykor állt Urániáról, vagy a városi parkban a mai városi uszoda helyén állt amfiteátrumról. Eltűnt az egykori kertmoziésazApollómoziis.
A séta során olyan mozikkal is megismerkedhetnek az érdeklődők, mint az egykori Slovan, mely a nemrég felújított történelmi városháza épületében működött, az egykori Partizán mozi vagy a kassai amfiteátrum, ahol egyszerre 23 ezer ember nézte a vetítést. Az egykori Csehszlovákia legnagyobb vetítési felülete is itt volt (36x15 méter). A városnéző séta során több moziról szó esik majd, érdekes történetekkel fűszerezve.
Szombaton 10.30-kor 12 órakor, 14 órakor, 15.30-kor Milan Kolcun vezetésével szlovák, illetve 17 órakor szlovák és angol nyelvű vezetéssel indul a séta. Ugyanezen a napon Balassa Zoltán vezetésével 11 órakor szlovák, 16 órakor magyar csoport indul. Vasárnap 12 órakor, 14 órakor, 15.30-kor és 17 órakor ismét Milan Kolcun kíséri a szlovák csoportokat, ugyancsak 17 órakor spanyol nyelvű idegenvezető várja az érdeklődőket, Czima Erzsébet 14.30-tól szlovákul, 16 órától magyarul biztosítja az idegenvezetést. A séták a szokott helyről, az Állami Tudományos Könyvtár épülete elől indulnak. További információk és érdekességek a www.potulka.sk honlapon találhatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?