Hol készül a Csallóköz legjobb étele?

A szerző felvétele
Dunaszerdahely |

Negyedik alkalommal rendezte meg a Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség és a Kukkonia polgári társulás  „A Csallóköz legjobb étele“ versenyt.

Nagy volt az érdeklődés a verseny iránt, tudtuk meg Kiss Bartalos Éva, ügyvezető igazgatótól: „A versenyre tizenegy étterem nevezett be Dunaszerdahelyről, Komáromból, Nyárasdról, Nagymegyerről, Jókáról és Nyékvárkonyból. A tavalyihoz képest megduplázódott a versenyzők száma, ami nagy öröm számunkra. Idén újdonság volt, hogy diákokat is fogadtunk a versenyen, elsősorban, hogy kedvet kapjanak az ilyen jellegű megmérettetéshez, hogy lássák, hogyan is főznek a profi séfek, milyen az, amikor szakmai zsűri értékeli az ételeket. Négy szakközépiskolát és egy alapiskolát szólítottunk meg, 25 diák érkezett mint néző, ők végigkövethették a napot.” A versenyzők három csoportban érkeztek és készítették el az ételeket. Minderre másfél órájuk volt, csak kacsából, vadhúsból vagy édesvízi halból készülhettek az ételek. Fontos megkötés volt, hogy szezonális és helyi alapanyagokat használjanak, így jelent meg a tányéron a homoktövis, a csipkebogyó és a sütőtök. Halak közül tokhalat, harcsát és süllőt készítettek.

A szerző felvétele

Az ételeket háromtagú szakmai zsűri véleményezte. Magyarországról Horváth Szilveszter, a győri Lamaréda Étterem kreatív séfje értékelte a tányérokat, ő visszajáró vendég ezen a rendezvényen. Szlovákiából az idén Peter Duranský és Peter Vajgel jött el, mindketten a Bocuse d'or Europe 2022 Szlovákia csapatában főztek, aminek idén márciusban Budapesten volt a döntője. "A Csallóköz legjobb étele" verseny nagyon jó lehetőseg a fejlődésre, hogy szakmai zsűritól kapjanak tanácsot, visszajelzést a séfek, hogy az éttermek megismerjék egymást és közösen képviseljék a régió gasztronómiáját. Horváth Szilveszter elmondta, meglátása szerint nagyon sokat fejlődött a gasztronómia az elmúlt négy évben a Csallóközben. Szép tálalások, ötletes megoldások, színek kavalkádja jellemezte a tányérokat. A fogások könnyűek voltak, nem nehezek, nem zsírosak, olyan ételeket kóstolhattak, amilyennek 2022-ben lenni kell az éttermekben.

A szerző felvétele

A nagymegyeri Corvin étterem csapata először nevezett be a versenyre, Polák Ferenc séf és Bódis Balázs szakács elmondták, hogy nagyon örültek ennek a lehetőségnek. Kacsatriót készítettek sütőtök körettel. Bár az elején kicsit izgultak, miután megismerkedtek a helyszínnel, a stressz is alábbhagyott. A konyhai felszereléssel elégedettek voltak, minden flottul működött a konyhában. Építő jellegű kritikát kaptak, amit majd igyekeznek beépíteni a napi rutinba. Mindenképpen jönnek jövőre is és már azt is tudják, mivel készülnek, osztotta meg Polák Ferenc, aki több mint egy évtizede erősíti a Corvin étterem csapatát és 5-6 éve vezeti a konyhát.

A szerző felvétele

A jókai 24 Lakes Restaurant éttermet a tulajdonos és séf Michael Letušek és Erik Miklós séf képviselte, ők az interneten látták meg a felhívást a versenyre. Éttermüket idén júliusban nyitották meg és örömmel álltak elébe a megmérettetésnek, szeretik a kihívásokat. Kecsegét készítettek tört krumplival és beluga lencsével. Az édesvízi halat saját tenyészetből hozták, az étterem a halnevelde felett található.

A szerző felvétele

A versenyt követő online videósorozatban bemutatják az éttermeket, megtekinthető lesz hogyan készültek a séfek, miképp zajlott a verseny. A videósorozat keretében hozzák nyilvánosságra – még karácsony előtt – melyik étterem főzte 2022-ben Csallóköz legjobb ételét. Mindez jövő héttől folyamatosan követhető lesz a Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség és a Kukkonia polgári társulás Facebook oldalán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?