Hogyan kerüljük el a tömeget a Tengerszem-csúcson?

A mindösszesen tíz, bárki által megjárható magas-tátrai csúcs közül alighanem két magaslat bír a legnagyobb presztízzsel. Ezek a Kriván (Kriváň, 2494 m) és a Tengerszem-csúcs (Rysy, 2498 m), amely mind fizikai adottságaik, mind történeti hátterük miatt különösen érdekesek.

Igen ám, viszont az elmúlt néhány évben a közösségi oldalak tele vannak a tátrai „dugókat” mutató felvételekkel. Afelől nem lehet kétségünk, hogy tényleg döbbenetes, amikor 2000 méter magasan hosszan kígyózó sorokban ácsorognak az emberek. A gondok nem merülnek ki ennyiben, ugyanis sokan nem megfelelő felszerelésben és felkészüléssel vágnak neki a hosszú órákon át tartó túráknak, s így a Hegyi Mentőszolgálatnak kell segítő kezet nyújtania nekik a bajban – mások pedig a kijelölt utak mellett-fölött próbálják kikerülni a tömeget, s az ingatag sziklákat fellazítva zúdítanak kőzáport az alattuk állókra. Végül megemlíthetjük a néhol gyalázatos higiéniai állapotokat is: tömegek végzik el nagydolgukat az ösvény melletti első bokrok alatt… A Magas-Tátra főbb pontjait tehát komoly embermennyiség ostromolja minden nyáron, ami a hegység varázsa miatt teljesen érthető, ám kérdés, hogy mit bír elviselni a természet, s hogy mi az, ami még biztonságos gyakorlatnak tartható.

Az út

Szlovák oldalról így vagy úgy, de legnagyobb valószínűséggel a Poprádi-tó felől fogunk közelíteni a Tengerszem-csúcshoz, oda pedig a Csorba-tó irányából érkezhetünk a piros, a zöld vagy a kék jelzéseket követve a Menguszfalvi-völgyön keresztül. Az igényesség szempontjából nincs nagy különbség köztük, így vagy úgy, de legalább 1200 méteres szintemelkedést kell megtennünk saját lábunkon, már amennyiben a csúcs a célunk.

A szintidők öt, ill. négy és fél óra között változnak, ám szaporább tempóban egy, de akár két órát is le lehet faragni az egy irányban 9,5–10 kilométeres túra időtartamából.

A hossz és a szintemelkedés már-már garantálja, hogy aligha lesz panaszunk a látnivalók változatosságára. A völgy belsejében nagyjából megkímélte a fenyőerdőt a 2004-es szélvihar, míg a Poprádi-tó marasztaló hangulata nagyon egyedi. A Kis- és a Nagy-Békás-Tavaktól folyó Békás-patakon szinte nem is látszott, hogy szélsőségesen száraz nyarunk van. A törpefenyős oldalból aztán – ahol már csak a piros jelzésen haladhatunk – páratlan részletességgel és folyton változó szögekből vizsgálhatjuk a Sátán (2421 m) csúcsát és gerincívét, hogy a két Békás-tótól teljes pompájában láthassuk a messziről egyébként szemérmes takarásban rejtőző Tengerszem-csúcs délnyugati falát. A tavak felett kell jobban figyelnie a lépteire a túrázónak, ám a kihelyezett láncok és létrák használata eléggé egyértelművé teszi a haladást – hacsak nem torlódik fel itt óriási tömeg. E hely fölött az ember aztán felfrissítheti magát a Magas-Tátra legmagasabban fekvő menedékházában, a Hunfalvy-völgyiben (Chata pod Rysmy, 2250 m), sőt, adott esetben meg is aludhat itt, ami nem egy utolsó opció, tekintve a létesítmény elhelyezkedését a magashegyi katlanban. Végül egészen lenyűgöző hely a Hunfalvy-hágó (sedlo Váha, 2337 m), különösen napfényes reggeleken, amikor a Magas-Tátra keleti része egyszeriben sötétkék színben bukkan fel előttünk.

Melyik csúcs is valójában?

A most minket érdeklő magaslati pont némi zavarra adhat okot, ugyanis a hivatalosan hozzáférhető csúcs, amely Lengyelország legmagasabb pontja is egyben, „csupán” 2498 méter. A 2503-as főcsúcs ettől nem egész 40 méterre, enyhén délkeletre van. Aki már ment fel ilyen, vagy ennél komolyabb kaliberű hegyekre, az tudja, hogy az embert különösen tudja birizgálni, ha karnyújtásnyira van tőle egy még nagyobb, még szebb hely – még akkor is, ha hivatalosan oda nem mehet. Esetünkben ez halmozottan igaz. Ám azt is észben kell tartani, hogy az efféle eltérések a kijelölt utaktól nem megengedettek sem a Magas-, sem az Alacsony-Tátrában. Ennek nyilvánvalóan vannak racionális okai, a Hegyi Mentőszolgálatnak nyilvánvalóan jobb dolga is van, mint a saját szakállukra szanaszét bóklászó, aztán bajba jutó turisták összeszedése. Mindenesetre itt és most elég annyit jelezni, hogy a csúcson velünk együtt tartózkodó tíz lengyel állampolgár csaknem mindegyike átmászott a főcsúcsra is…

Dugókon innen és túl

Mi tehető azonban a tömeg elkerülése ellen? A mi megoldásunk csak félig rendezi a helyzetet, de az is valami. Lényege, hogy napkeltekor kell elindulni a meredélyek felé, s még ha ilyenkor sem leszünk teljesen magunk a bűvöletes tátrai közegben, a helyzetünket jelentősen megkönnyítjük. A jellemzően nyári szabadságukat töltögető kirándulók többsége ugyanis nyilvánvalóan kényelmesen, kipihenve és bereggelizve akar útnak indulni, amelynek úgy reggel nyolc óra után, de inkább egy-két órával később ejthetik szerét. Mindez azt jelenti, hogy egy hajnali fél ötös indulás esetén három-négy órán keresztül csak egy-két tucat felfele tartó emberrel fogunk találkozni. Ez vállalható. Igen ám, de ahogy alpinista körökben ez el szokott hangzani, a csúcs még csak a félút… A vázolt időkoordinátákból világosan látszik, hogy ha nem föl, hát akkor lefelé fogunk találkozi a hosszan kígyózó, száz és száz társunkból álló tömeggel.

Milyen megoldás kínálkozik még a nyári szezonban, amikor mindenki számára kinyílik a hegység? Esetleg az, hogy ne az olyan „prémium” célpontokat válasszuk, mint a Kriván vagy a Tengerszem-csúcs. A Csorba-tó melletti parkolóból szintén hajnalban induló lengyel páros azt a Kaport (Kôprovský štít, 2363 m) szemelte ki, amelynek megközelítése nagyjából félútig közös a Rysy-vel a Menguszfalvi-völgyön át, s azt mondták, csak nagyon kevés túrázóval találkoztak.

Egy további, s az előzőnél jóval komolyabb megoldás az, ha az ember a valódi hegymászást választja. Erre kétféleképp van lehetőség a Magas-Tátrában. Az egyik az, hogy hegyivezetőt fogadunk, amihez nem is annyira olcsó árcédula jár. A másik, hogy kellő képesség és tapasztalat, ill. a megfelelő egyesületi tagságunkat bizonyító kártya birtokában választunk magunknak mászóutat. Hozzá kell azért tenni, hogy egy-egy népszerű mászásnál is össze tudnak torlódni az emberek, ám itt azért messze nem kell százaktól tartanunk.

Azonban száz szónak is egy a vége, s tömegek ide, tömegek oda, a leírt útvonalon érdemes végigmenni – akár többször is egy emberélet során.