Hátáron átnyúló fejlesztésekre készülnek a csereháti településeken

 Cserehát hírnevét mindenekelőtt az itteni mezőgazdasági termékek kiváló minőségével, azok korszerű értékesítésével kívánják öregbíteni
Kassa/Miskolc |

Csipkerózsika álmot alszik a Cserehát mikro-régió, amelyre a munkanélküliség magas mértéke, a hiányos infrastruktúra, a lakosság alacsony képzettségi szintje, valamint a népesség elöregedése jellemző. A Cserehát mikro-régió Kassa és Miskolc között fekvő vidéki térség, amely 75 magyarországi és 26 szlovákiai települést foglal magába. 

A Via Carpatia Európai Területi Együttműködési Csoportosulás sikeres határon átnyúló akciótervének köszönhetően 4,4 millió euró értékű támogatás érkezik az említett térségbe. Az akcióterv az Interreg V-A SKHU Együttműködési Program keretében valósul meg. A pályázatban 15 partner vesz részt, melyek között egyaránt megtalálhatók a kis- és középvállalkozók, önkormányzatok, iskolák és a nonprofit szervezetek. „A pályázat fő célja, új munkahelyek teremtése, a régió belső lehetőségeinek kihasználása által. Az akcióterv központi témája a helyi termelés, amely nagymértékben hozzájárulhat a térség fejlődéséhez és versenyképességének növeléséhez. A pályázat keretében helyi termékeket gyártó üzemek, 5 piactér, oktatási központok és egy ún. Szent István ház kerül kialakításra, ahol olyan oktatási programok valósulnak meg, melyek biztosítják a hosszú távon munkanélküliek munkaérő piacra történő visszatérését” – tudatta lapunkkal Orbán Máté Julianna, a Via Carpatia Európai Területi Együttműködési Csoportosulás igazgatója. Mint kiderült, létrejön a Szép Cserehát regionális márka, melynek köszönhetően beazonosíthatóvá válnak a mikro-régióban előállított minőségi termékek.

Az akcióterven belül 11 új munkahely jön létre, a pályázatban résztvevő vállalkozók által. Közvetett munkahelyeket jelentenek az oktatási központok és a piacterek működtetésével kapcsolatban kialakuló új munkahelyek is. A pályázat részét képezik a különféle agro események és egy regionális EXPO megszervezése is, melyek szintén hozzájárulnak a régió láthatóbbá és vonzóbbá tételéhez. „A fejlesztések már 2019 augusztusában kezdetét veszik, így a régió lakosai hamarosan megtapasztalhatják az akcióterv nyújtotta pozitív hatásokat, és megtölthetik kosaraikat a mikro-régióban előállított helyi termékekkel. A felsorolt tevékenységek elősegíthetik a Cserehát mikro-régió újjáélesztését, amely az Interreg V-A SKHU Együttműködési Programnak köszönhető támogatás által végre elindulhat a fejlődés felé vezető úton” – zárta az igazgató. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?