Három első osztály nyílik Párkányban

iskola
Párkány |

Szeptemberben három első osztály nyílik a párkányi Ady Endre Alapiskolában, ahová hetven gyereket írattak be. Hét szülő halasztást kért, a beiratkozási eredmények alapján a 2018/19-es tanévet az iskola hatvanhárom elsőssel kezdi.
 

„Tavaly a megszokotthoz képest kevés elsősünk volt. Bár az idei tanévet is három első osztállyal kezdtük, jövőre kénytelenek leszünk két osztályba összevonni a gyerekeket” – tájékoztatta lapunkat Fodor Zsuzsanna igazgató. Az iskola idén bővítette beiratkozási programját, a Szöszmötölőt. Szeptembertől több közös programot szerveztek az óvodákkal, az óvodásoknak lehetőségük nyílt megismerni nemcsak a pedagógusokat, hanem az iskola légkörét is.

Kapcsolódó cikkünk

„Az iskola arculatának alakításakor igyekszünk figyelembe venni a szülők kéréseit és jelzéseit. Tavaly fórumot tartottunk, amelynek témája az alsó-felső tagozatos átmenet volt. Ennek nyomán idén szeptembertől az ötödik évfolyamban az első hetekben a tanulókat szóban értékeltük, az írásbeli értékelést és osztályozást fokozatosan vezettük be” – mondta az igazgató. Az idei tanév újdonsága annak az új értékelési rendnek a bevezetése, amely figyelembe veszi és pontozza a tanulók iskolai és iskolán kívüli aktivitásait – a versenyeken, a rendezvényeken való részvétel, a szakköri tevékenység – is. Ennek alapján a diákok a bizonyítvány mellé oklevelet és könyvjutalmat kapnak.

A közelmúltban elkészült az iskola saját közlekedési pályája, és hamarosan átadják a régió nevezetességeit bemutató tanösvényt is. Szeptemberre elkészül a szabadtéri tanterem, amelynek építését az iskola saját költségvetéséből finanszírozza. Az iskola pavilonjait összekötő folyosó építését – amelyre az iskola fenntartójaként az önkormányzat különített el pénzt – a nyári szünetben kezdik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?