Gyógyfürdőbe mehet a poszt-covidos beteg

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely/Pozsony |

A napokban aláírásgyűjtés indult azért, hogy poszt-Covid-rendelők nyíljanak a régiókban, ahol szakmai ellátást kaphatnak azok, akinél hosszú távú tüneteket okozott az új koronavírus okozta megbetegedés. Megpróbáltunk utánajárni, milyen kezelésre jogosult a poszt-Covid-szindrómás beteg, és mi kell ahhoz, hogy megkapja az ellátást.

Bindics László és Gál Zsolt, a petíció kezdeményezői rámutattak, hogy számos szövődményt okozhat a megbetegedés, de a páciens sokszor egyedül marad ezek kezelésében. Az egészségügyi minisztérium ugyan megfogalmazott egy protokollt, amely az interneten is elérhető, ebből azonban az egyszeri páciens nehezen derítheti ki, hogy milyen kezelésre jogosult, egyáltalán kihez forduljon a poszt-Covid tüneteivel. Arról is kevés információ van, hogy pontosan melyek ezek a tünetek, hiszen a szédüléstől az emésztési panaszokon át az alvászavarig terjednek a panaszok. Az egészségügyi minisztérium sajtóosztálya szerint biztosított az ellátás, gyógyfürdőkben is kezelhetik a betegeket. Megpróbáltunk utánajárni, milyen lehetőségek vannak a poszt-Covid-szindróma gyógyítására Szlovákiában, és egyáltalán ki jogosult az ilyen kezelésekre. A megkérdezett egészségbiztosítók közül csak az Általános Egészségbiztosító (VšZP) adott részletes választ kérdéseinkre.

Biztosított ellátás
A VšZP megtéríti a poszt-covidos betegek intézményi kezelését, tájékoztatta lapunkat Petra Pupalová, a VšZP szóvivője. A betegek ambuláns, vagy intézményi rehabilitációjához nincs szükség a biztosító előzetes jóváhagyására. A VšZP-nek jelenleg a stószi fürdővel, a Tatranská Kotlina-i, valamint a tátraszéplaki (Tatranská Polianka) gyógyszanatóriummal és a pöstyéni Nemzeti Reumaklinikával van aktuális szerződése az intézményes egészségügyi ellátásról. Ezen kívül gyógyfürdőkben is lábadozhatnak a poszt-Covid-betegek. „Októberig 2352 javaslat érkezett a poszt-Covid-betegek gyógyfürdői kezelésére. Ezek közül eddig 2019 javaslatot fogadtunk el” – közölte a szóvivő. Szlovákiában az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja szerint a pandémia kezdete óta több mint 526 ezer ember PCR-tesztje mutatott pozitív eredményt, antigénes mintavétellel 428 ezer fertőzöttet szűrtek ki. „A biztosító ügyfelei jogosultak arra az egészségügyi ellátásra, amit az állapotuk indokol és téríti az egészségbiztosító” – válaszolta a Dôvera Egészségbiztosító PR-szakembere, Matej Štepiansky. A konkrét eljárás összegzését a koronavírusos betegeket kezelő szakemberekre hagyta, ugyanis ahogyan megjegyezte, nagyon tág problémakörről van szó. Ebben igaza is van, hiszen a panaszok skálája rendkívül sokrétű lehet.

Mi kell hozzá?
Azt már tudjuk, hogy hogyan kezeltethetik magukat a poszt-Covid-szindrómában szenvedő betegek, de egyáltalán hogyan derül ki, hogy valakinél a koronavírus szövődményei okoznak egészségügyi panaszokat? Bindics László korábban rámutatott, hogy a koronavírus miatti kórházi kezelése után nem tudta, kihez forduljon, sorban járta végig a szakorvosokat, de emlékeztetett arra, hogy nem mindenkinek van erre lehetősége, és fatális következményekkel is járhatnak a Covid-19 okozta megbetegedés szövődményei. Petra Populovától megtudtuk, hogy a gyógyfürdői kezeléshez szükség van a poszt-Covid-szindróma diagnózisát igazoló dokumentumra, azok a betegek jogosultak az ilyen kezelésre, akik ellátásra szorultak a Covid-19 és annak szövődményei miatt. „A gyógyfürdői kezelésre vonatkozó igényléshez csatolni kell a kórházi zárójelentést, és az aktuális orvosi szakvéleményt az egészségügyi állapot objektív elbírálása érdekében” – tette hozzá a szóvivő.

Kell a szakvélemény
Légzési nehézség, emésztési panaszok, koncentrációs zavarok – számos tünet jelezheti a betegnél a poszt-Covid-szindrómát, de mégis kihez forduljon a panaszaival? Az egészségügyi minisztérium oldalán megtalálható útmutatás szerint, ha a páciens nem szorul kórházi kezelésre, akkor az általános járóbeteg-ellátás keretében kérhet segítséget. Itt eldől, hogy szakorvoshoz, vagy fürdőbe küldik-e, vagy más kezelést javasolnak neki. „A gyógyfürdői kezelésre vonatkozó javaslatot a szakorvos állítja ki – pneumoftiziológus, belgyógyász, ideggyógyász, kardiológus, pszichiáter, ortopéd szakorvos, esetleg más specialista, vagy a háziorvos egy szakorvos ajánlása alapján” – fogalmazott a VšZP szóvivője. A kérvényhez csatolni kell, hogy a páciens mikor esett át a fertőzésen, milyen tüneteket produkált, milyen a jelenlegi egészségügyi állapota és a szakorvos véleménye. 27 szlovákiai gyógyfürdőben kezeltethetik magukat a VšZP poszt-covidos ügyfelei.

Ajánlások sora
Egyértelmű útmutatást nehezen találunk arról, hogy hogyan jut gyorsan célzott segítséghez az, akinél a fertőzés után jelentkeznek a poszt-Covid tünetei. A biztosítók honlapján is számos ajánlást és információt találunk arról, hogy milyen panaszok esetén érdemes szakorvoshoz fordulni, de a Bindics László és Gál Zsolt által indított aláírásgyűjtésben megfogalmazott cél egyelőre nem teljesül. Poszt-Covid-rendelők helyett egyelőre marad a háziorvos és a szakorvos tandem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?