Feltúrják a romák a szemeteskonténereket

Kassa |

<p>Kihelyezte a város különböző pontjain a Kosit cég a nagy szemétgyűjtő konténereket. A közeli települések roma lakosai mindent kiszednek és elvisznek belőlük, amit valamire fel tudnak használni, és nagy rendetlenséget hagynak maguk után.&nbsp;</p>

A részvénytársaság évekkel ezelőtt indította az Egész éves nagytakarítás projektet, mely során konténereket helyeznek el a metropolis utcáin. A helyiek ezekbe dobhatják a nagyobb tárgyakat vagy az építkezési hulladékot. A romák autókkal és furgonokkal járják a várost, és ami mozdítható, azt kiszedik és elviszik a konténerekből. „Örülnék, ha az illetékesek valahogy megpróbálnák megakadályozni a kukázást” – mondta egy nyugdíjas. A konténerekbe, illetve a szeméttárolókba kidobott hulladék kiszedése illegális és büntetendő. A kassai városi rendőrség nyilatkozata szerint idén még egyetlen ilyen szabálysértés sem történt.  „A városi rendőrség munkatársai eddig még egyetlen bejelentést sem kaptak a Furcsa lakótelepen elhelyezett konténerek kapcsán. Az ilyen szabálysértéseket a kassai városi rendőrség 159-es vagy a rendőrség 158-as segélyhívó számán lehet bejelenteni” – közölte lapunkkal Ladislav Suchý, a kassai városi rendőrség közrendvédelmi osztályának vezetője. A konténerekkel kapcsolatban kérdéseinket elküldtük a Kosit részvénytársaság szóvivőjének is, de lapzártáig nem kaptunk választ.  A Kosit nem ellenőrzi a konténerek környékét. „Tudomásom szerint eddig nem érkezett hozzánk bejelentés a kukázókról” – közölte lapunkkal Jana Končeková, a Kosit szóvivője. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?