Fél méterrel a föld felett – magyar pilóták is bemutatkoztak a kassai repülőnapokon

A kétnapos rendezvényen több ezer látogató fordult meg
Kassa |

Az elmúlt hétvégén ismét a kassai repülőtér adott otthont a Kassai Aeroklub és a Kassa Megyei Önkormányzat főszervezésében lebonyolított 2022-es nemzetközi repülőnapoknak, melyen a világhírű műrepülő sztárok között magyar pilóták is bemutatták tudásukat. A legnagyobb ovációt a magyarországi Guiness-rekorder, Veres Zoltán műrepülő kapta, aki repülőgépével kevesebb mint egy méterrel a föld felett suhant át.   

A kétnapos rendezvényt a szokásokhoz híven idén is az ejtőernyősök nyitották meg, akik egy szovjet gyártású Antonov AN2-es repülőgép fedélzetéről ugrottak ki mintegy 3 kilométeres magasságból. Az ejtőernyősök között Rastislav Trnka megyeelnök is jelen volt, aki csakúgy mint korábban, most is az egyik tapasztalt ejtőernyős segítségével tandemben ugrott.

„A kassai repülőnapok a régió egyik legerősebb rendezvénye. A repülőgépek dübörgése a levegőben kiegészül a földön zajló programmal, amit a kicsik és a nagyok egyaránt élveztek. A rendezvény nem csak a modern gépekről szól, hanem a repülés történelmét és annak legmeghatározóbb képviselőit is bemutatja. Nem véletlen, hogy olyan sztárok térnek vissza hozzánk, mint a magyar akrobata, Veres Zoltán, akit a világ legjobb műrepülői közé sorolnak. Idén a légi gépek mellett az MH2 hidrogénmeghajtású autót is bemutattuk, amely egyenesen a Dubai Expóról érkezett a repülőtérre. A jármű a Kassai Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karával együttműködésben készült, amelynek hallgatói szintén közreműködtek a hidrogénbusz vagy éppen a tricikli megépítésében. Mint az első szlovákiai hidrogénstratégiával rendelkező régió, nem hagytuk ki a lehetőséget, hogy bemutassuk ezt a jövőbeli közlekedési eszközt” – közölte lapunkkal a helyszínen Rastislav Trnka kassai megyeelnök.

A rendezvényen modern katonai helikoptereket vagy az évtizedekkel ezelőtt használatos történelmi gépeket, az ikonikus Antonov AN-2-es duplaszárnyú repülőgépről történő ejtőernyős bemutatót, a lengyelországi Lukasz Czepiella EDGE 540-es repülőgépével történt légi akrobatikáját, a repüléstechnika különböző bemutatóit, vagy éppen a ViperSky Box csoportos műrepülő bemutatót is megcsodálhatták a látogatók. Az elsődleges légi programok mellett a szervezők földi statikus bemutatókkal is készültek, amelyek elsősorban a tűzoltó- vagy rendőrségi felszerelésekkel való ismerkedést tartalmazták. Ahogy azt az 59 éves magyarországi Veres Zoltán a Cas.sk portálnak elmondta, eddigi pályafutása során több mint 120 repülőgéptípust vezetett, a vitorlázórepülőktől egészen a hatalmas Boeingekig. Pályafutását 1982-ben kezdte. A szerény pilóta, aki a hétvégi rendezvényen MXS típusú géppel repült, elárulta, hogy mindig a levegőben dönti el, pontosan milyen trükköket mutat be egy-egy repülés során. Ha előre megrendezett akrobatikát csinálnék, idővel megunnám, és a közönség nem élvezné a látottakat. Aszerint repültem, hogy milyen szél fújt, merre állt a nap és hol voltak a nézők. 8-9 G-vel repülök, amikor ilyen műrepülést végzek. Azonban 35 évnyi repülés alatt még soha nem ájultam el, pedig repültem már 12 G-vel is. Addig szeretném ezt csinálni, amíg hivatásszerűen tudok repülni, legalább 100 éves koromig” – jegyezte meg viccelődve Veres Zoltán.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?