Eszméletlen albérlet- és lakásárak Pozsonyban

lakás lakóház pozsony
Pozsony |

Aki Pozsonyban akar lakást vásárolni vagy albérletbe költözni, annak még több pénzt kell összekaparnia.

A Bencont Investments társaság legfrissebb elemzése szerint az ingatlanárak az elmúlt egy évben több mint 8 százalékkal nőttek. 

A felmérés szerint az idei harmadik negyedévben a régebbi lakások négyzetméterenkénti átlagára Pozsonyban 2425 euró volt, 8,2 százalékkal több, mint egy éve. 

A Bencont Investments elemzői szerint az elmúlt négy évben több mint 34 százakkal nőttek az ingatlanárak, az egyes városrészek között persze továbbra is látványos különbségek vannak. Pozsony egészét tekintve egy használt, nem egészen 70 négyzetméteres lakás ára átlagosan 163 ezer euró. A legdrágábbak az Óvárosban, ott egy ilyen lakás átlagosan 238 ezer euróba kerül, míg a Duna túloldalán, Ligetfalun ekkoráért nagyjából 137 ezer eurót kérnek. A legnagyobb kínálat háromszobás lakásokból van, az eladásra szánt lakások 41 százalékát teszik ki. A lakások 32 százaléka kétszobás, 16 százaléka egyszobás, 10 százalékuk pedig négyszobás. 
A Bencont Investments kimutatása szerint a kisebb alapterületű lakásokból már most is hiány van, a kereslet pedig fokozódni fog, így az ilyen lakások ára tovább nő. 

Ezzel párhuzamosan az albérletek is drágábbak. Az átlagos bérleti díj 12,41 euró négyzetméterenként, az energiaköltségeket is beleértve, ez 11 százalékkal több, mint egy éve. 

Egy pozsonyi lakás havi bérleti díja így ma már átlagosan 800 euró körül mozog. (mi, TASR)

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?