Ellenőrzést kaptak, de mindent rendben találtak Bősön

Főleg kisebb csoportokban érkeztek, de voltak, akik egyedül jöttek választani (A szerző felvétele)
Bős |

A bősiek a szombati nap folyamán az Amade László Magyar Tannyelvű Alapiskola „B” épületében, egészen este 10 óráig összesen négy teremben adhatják le szavazataikat.

Bős városa összesen négy körzetben szavaz. A szavazóhelyiségeket az Amade László Magyar Tannyelvű Alapiskola egy-egy tanteremében jelölték ki, az épület földszintjén. A hosszú folyosón régi ismerősök találkoztak egymással. A kisebb-nagyobb családok többnyire együtt érkeztek, volt olyan édesanya, aki csak a kisbabát, a babakocsit nem vitte be az épületbe. Délután 1 óráig a lakosok 23 százaléka adta le a szavazatát, délután 5 órakor pedig már 44 százaléknál jártak.

 

A bizottságok tagjai kedvesek és segítőkészek (A szerző felvétele)

Az egyik szavazóbiztos elmondta, hogy ellenőrzést is kaptak, a Járási Választási Bizottságtól, de mindent rendben találtak, úgyhogy hamar el is hagyták az intézményt. A választás az esti órákig is zökkenőmentesen zajlott. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?