Elkészült a vadászterem az Esterházy-kastélyban, és újra működik a toronyóra

vadászterem-tallósi kastély
Tallós |

Elkészült a tallósi Esterházy-kastély egy további helyiségének, a vadászteremnek a felújítása. A község templomának toronyórája öt évtized után újra működik.

A 2020 óta a község tulajdonában lévő Esterházy-kastélyt a lehetőségekhez mérten igyekeznek fokozatosan felújítani. Elsőként a korabeli bútorokkal, az Esterházy család történetét leíró panelekkel és a kastélyt ábrázoló régi fényképek másolataival berendezett emlékszobát adták át 2021 augusztusában. 

Megyei támogatásból

Idén tavasszal elkészült a házasságkötő terem, az elmúlt hetekben pedig befejezték a vadászterem felújítását is. Utóbbit egy sikeres megyei pályázat segítségével tudták megvalósítani. „A vadászterem a második, amely az emlékszobából nyílik. A felújítás befejeződött, a falakat sikerült szigetelni, hogy ne nedvesedjenek tovább, a római motívumokkal díszített plafont is felújítottuk, új lámpákat szereltettünk fel. A legdrágább rész, körülbelül 12 ezer euró, a régi parketta korhű másolata, amelyet az előírás szerint minden helyiségben alkalmazni kell. Mivel az országban csak egyetlen cég készíti, ezért 3-4 hónapot kellett rá várni. A berendezés még nincs meg, egyelőre a pozsonyeperjesi Dudás Károly vadász témájú festményeivel díszítettük ki a falakat, és felkértük a helyi vadásztársaságot, hogy adományozzanak trófeákat” – részletezte Horváth Zoltán. Tallós polgármestere elmondta, a vadásztermet reprezentatív célokra fogják használni. A helyiség felújításának teljes összege mintegy 53 ezer euró volt, ebből a megyei támogatás közel 41 ezer euró. 

Tallós-Esterházy-kastély

Rengeteg látogató

Egyre több látogató érkezik a kastélyba. A legelső projektben, amelyet a kastély felújítására beadott a község, évi 500 látogatóval számoltak, ezt a számot azonban az emlékszoba átadásakor máris túlszárnyalták. A kastély udvarán rendszeresen megrendezett termelői piacok alkalmával átlagban körülbelül 300-an tekintik meg a felújított termeket, köztük jócskán vannak visszatérő vendégek. „Eddig csak a piacok idején volt nyitva a kastély, de mostanában egyre több látogató csoport érkezik Tallósra. Eddig a helyi alapiskola pedagógusa, a községi hivatal alkalmazottainak egyike, vagy jómagam tartottunk tárlatvezetést, de eljött az ideje, hogy idegenvezető után nézzünk. Nemcsak a járásból jönnek csoportok, hanem távolabbról is, legutóbb például Pöstyénből érkeztek” – egészítette ki Horváth Zoltán. A kastély történetét Gágyor József írta meg 1999-ben, azóta többször utánnyomták a könyvet, a község pedig elkészíttette a kötet rövidített szlovák fordítását. A közel 300 oldalas kiadvány nyomtatásra kész, a tervek szerint még idén elkészül. 

Tallósi kastély-házasságkötő

Megújult toronyóra

Tallóson a kastély közelében lévő Szentháromság templom felújítása is nemrég fejeződött be. „A katolikus egyházi szervek bevonásával községünk a Bethlen Gábor Alap pályázatán 6 millió 200 ezer forint, azaz nagyjából 15 ezer euró támogatást kapott a templom felújítására. A pályázat célja a falukép szépítése volt és az, hogy a templom kültéri elemeinek stílusát az utca összképéhez igazítsuk. A régi kerítést cseréltük ki kovácsoltvas kerítésre és a toronyórát javíttattuk meg. Úgy vélem, legfőbb ideje volt, hogy 50 év után újra működjön az óra, akkor is, ha a mai világban már nincs akkora jelentősége annak, hogy a toronyóra mutassa a pontos időt” – vélekedik a polgármester. A korszerű óra előnye, hogy éjfélkor korrigálja az esetleges pontatlanságot, így szinte állandóan a pontos időt mutatja. 

Tallós-toronyóra
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?