Elhunyt Száraz József, Udvard egykori polgármestere

Száraz József
Udvard |

Életének 80. évében november 20-án elhunyt Száraz József, Udvard egykori polgármestere.

Farkas Tibor, Udvard jelenlegi alpolgármestere a következőképpen jellemezte munkásságát: „Udvard község egykori polgármestere, az MKP volt országos elnökségi tagja, járási és kerületi elnöke, megyei képviselője, későbbiekben a Csemadok volt országos elnöke (2003–2006). A rendszerváltást követően elsőként törte meg a félelem jegét, és indította el a kitelepített felvidékiek felkutatását, hazahívását, számukra méltó emlékmű állítását. Polgármestersége alatt Udvard látványos fejlődésen ment keresztül”. Száraz József volt a rendszerváltást követően az első, demokratikus módon megválasztott polgármester és egy évtizeden (1992–2002) keresztül vezette az Érsekújvári járás egyik legnagyobb községét. Egyaránt a szívügyének tartotta a község folyamatos fejlesztését és a történelmi hagyományok ápolását. A 2021-ben elhunyt Kusy Károly alpolgármesterrel, a Csemadok Udvardi Alapszervezetének sokéves elnökével együtt olyan vezetése volt a községnek, amely nem ismert akadályokat.

Száraz József végső búcsúztatása november 24-én pénteken 14.30 órakor lesz udvardi temetőben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?