Elektromos autót kapott a galántai rendőrség

GA-új rendőrautó
Galánta |

Új autót kapott a városi rendőrség Galántán. Ez az első elektromos jármű a parancsnokság gépparkjában.

A napokban kapta meg a legújabb gépjárművét a galántai városi rendőrség. Ez az első elektromos autó, amellyel a rendőrök szolgálatot teljesíthetnek, előtte benzines és hibrid járműveket használtak. Az elektromos autó ötlete Miroslav Grelltől, a városi rendőrség parancsnokától származik, aki két fontos szempont alapján választott.

Egyrészt ökológiai megfontolásból, másrészt a közpénzzel való spórolás végett döntöttünk az elektromos jármű mellett. Jelenleg négy autónk van, de az egyiket hamarosan kivonjuk a forgalomból, tehát három autóval tudunk ezentúl közlekedni”

mondta el az Új Szónak a rendőrparancsnok. Hozzátette, hogy egyelőre a nyilvános töltőállomáson töltik fel az akkumulátort, de hamarosan saját töltőt kap a rendőrség. Mint fogalmazott, még kevés vele a tapasztalatuk, de úgy véli, a városi közlekedésben mindenképpen előnyösebb az elektromos jármű a benzines vagy dízelmotoros autóknál. A 43 ezer euró értékű autó árát négy részletben fizeti ki a város. Az első részletet már kifizették, az utolsó 2025-ben esedékes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?