Egy hét leforgása alatt két gyermek is vízbe fulladt Kelet-Szlovákiában

Egy hét leforgása alatt két gyermek is vízbe fulladt

A hároméves gyerek felnőtt felügyelete nélkül játszott kortársaival a tóban.

Egy hét leforgása alatt két gyermek is vízbe fulladt Kelet-Szlovákiában: Nagykaposnál egy hároméves gyerek fulladt a vízbe.

A kisfiú a tragédia idején felnőtt felügyelete nélkül, kortársaival játszott a tóban, a baleset megtörténte után ők rohantak segítségért.

„A kisgyerekek azt mondták, hogy játszottak, ő pedig megcsúszott” – nyilatkozta a JOJ Televíziónak a romatelep egyik lakója. A fiú segítségére a helyiek rohantak, életét azonban már sem ők, sem a kiérkező mentők nem tudták megmenteni. Az ügyben halálokozás miatt indult eljárás.

Hasonló tragikus eset történt a héten a Kassa-vidéki járásban is. Itt egy tízéves fiú fulladt egy kerti medencébe. A helyszínelő orvos előzetesen kizárta az idegenkezűség lehetőségét, a halál pontos okára a boncolás után derül fény. 

A szakértők azt tanácsolják, ilyen esetben fontos, hogy az érintettet minél gyorsabban és biztonságosabban a vízpartra vigyük, hogy megbizonyosodjunk életjeleiről. Ha a vízbe fulladt személy nem lélegzik és eszméletlen, öt befújást követően mellkaskompresszióval folytassuk a mentést 30:2 arányban.

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?