Eddig nem látott Andrássy-iratokat mutatnak be a Betléri Kastélyban

A június 15-én megnyitandó kiállításon rengeteg eddig nem látott érdekesség várja az érdeklődőket
Betlér |

A Betléri Kastélymúzeum idei szezonjának fénypontja az idősebb gróf Andrássy Gyula életét bemutató In Effigie névre keresztelt kiállítás lesz, melyet 2023. június 15-én nyitnak meg a nagyközönség számára. A kiállítás ettől a dátumtól kezdve a kastély minden egyes látogatója számára elérhető lesz. 

Ahogy azt Bányász Katalin múzeumi levéltárostól megtudtuk, a kiállítás a betléri kastély egykori tulajdonosának, gróf Andrássy Manó testvérének, idősebb gróf Andrássy Gyulának az életét, élettörténetét, személyiségét mutatja be, aki az eddig feltárt leletek szerint egész életében mindössze kétszer fordult meg a betléri kastélyban. „Annak ellenére, hogy ilyen kevésszer járt Betlérben, Manó testvérével szoros levelező kapcsolatban állt. A kiállítással valójában a testvérével és családjával ápolt kapcsolatát, illetve magánéletének legfontosabb mozzanatait szeretnénk bemutatni, mely politikai karrierjéhez és sikereihez képest mindeddig csak a reflektorfény árnyékában rejtőzködött” – közölte az Új Szó szerkesztőségével a Betléri Kastélymúzeum szakembere, aki szerint a kiállításon bemutatandó dokumentumok, fotók és iratok többsége azért is olyannyira különleges és értékes, mert a világon sehol máshol be nem mutatott, kézzel írott magánbeszélgetéseket is tartalmaznak. 

Andrássy tárlat

„A tárlat részeként azt a 11 levelet is szemügyre vehetik majd az érdeklődők, melyeket korábban sehol nem láthatták, ugyanis a múzeum személyzete csupán néhány évvel ezelőtt, 2016 első felében bukkant rájuk a kastélyban” – magyarázta a levéltáros.

A tárlatot június 15-én nyitják meg

A nem egész egy hónap múlva megnyitásra kerülő kiállításon számtalan kézzel írott levelet, az Andrássy család fényképeit, s más egyéb mellett eredeti aláírásokat is láthatnak majd a látogatók. A tárlat érdekességeként a múzeum szakembere azt a szlogent is megemlítette, melyet annak idején Andrássy Gyula egyik levelében is megfogalmazott az akkori nehézkes politikai helyzet kapcsán. „A tárlat meghívójának legalján egy rövid mondat szerepel: Lesz még mulatság. Ezt annak idején Andrássy Gyula jegyezte meg viccelődve az egyik levelében. A szlogent most a meghívón is feltüntettük arra hivatkozva, hogy a kiállítás megnyitójára olyan ruhába öltözzenek az emberek, ahogy majd kedvük tartja” – Bányász Katalin, zárta a Betléri Múzeum levéltárosa.

A tárlatot a kastélymúzeum épületében mutatják be
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?