Csütörtöktől távoktatásban tanulnak a galántai alapiskolák felső tagozatosai

online oktatás
GALÁNTA |

A helyi válságstáb a kórház és a regionális közegészségügyi hivatal által közölt járványügyi adatok alapján úgy döntött, december 2-tól bezárják a város alapiskoláinak felső tagozatait, a tanulók áttérnek a távoktatásra.

A városi válságstáb kedden tartott ülésén a Szent Lukács kórház képviselői arról számoltak be, hogy jelenleg két Covid-osztály működik az intézményben. 

Telítődik a Covid-osztály

A 41, koronavírusos betegek számára elkülönített férőhelyből 39 foglalt, a páciensek közül csupán négyen kaptak védőoltást a betegség ellen. Ez a tendencia jellemző az egész Nagyszombat megyére, a kórházak Covid-részlegei szinte teljesen megteltek. Általánosságban elmondható, hogy az eddig a galántai kórházba felvett páciensek 10 százaléka volt beoltva. A beszámoló szerint a betegek rosszabb állapotban vannak, mint a járvány első két hullámában. A kórházban továbbra is lehet oltásra jelentkezni, naponta 240 vakcinát tudnak beadni.

A galántai székhelyű Regionális Közegészségügyi Hivatal igazgatója, Iveta Šuleková a Galántai járás járványhelyzetéről számolt be. Elmondása alapján Nagyszombat megye járásai közül a Galántai és a Dunaszerdahelyi áll a legjobban a megbetegedések számát illetően. Egyelőre nincs szükség a Galántai járás iskoláinak teljeskörű bezárására, csak a helyi adatok alapján lesz felfüggesztve a jelenléti oktatás az érintett iskolákban. A koronavírusos megbetegedések száma októbertől fokozatosan emelkedik. A legtöbb esetet a tanköteles gyerekek és szüleik, vagyis a 35-40 évesek körében regisztrálják. 

Távoktatás ismét

A válságstáb és a Regionális Közegészségügyi Hivatal vezetője közös döntése alapján a város alapiskoláinak felső tagozatos osztályait december 2-tól bezárják. A tanulók a téli szünet kezdetéig, december 17-ig távoktatásra térnek át, legközelebb januárban mennek iskolába. Az alsó tagozatos osztályokban és az óvodákban folyamatosan figyelik a járványhelyzet alakulását és egyéni elbírálás szerint döntenek. A kritikus infrastruktúrában dolgozó szülők számára az intézmények biztosítják a gyerekek ellátását. A középiskolákban egyelőre folytatódik a rendes oktatás. Azok a szülők, akik féltik a gyerekeiket, úgy dönthetnek, hogy otthon tartják őket. 

Egyes szülők azt nehezményezik, hogy a tízéves gyerekek is már felső tagozatosnak számítanak, nem szívesen hagyják őket otthon felügyelet nélkül, de nem mindenki engedheti meg magának, hogy táppénzen maradjon a gyerekével. Az iskolákban sem egyszerű a helyzet, előfordul, hogy a pedagógusok is karanténba kerülnek, komoly szervezési feladat megoldani azt, hogy folytatódjon az oktatás, megoldott legyen a felügyelet. 

A galántai Kodály Zoltán Gimnázium igazgatója, Marsall János úgy véli, egyszerűen lehetetlen teljesíteni az összes rendeletet, rengeteg energiát emészt fel, hogy azokat állandóan figyeljék és megpróbálják betartatni. “Az például, hogy az egyes osztályokba járó diákok ne keveredjenek az épületben, megoldhatatlan. Hogyan szabhatnánk meg, hogy tegyük fel 10 perc alatt kell mindenkinek megebédelnie?” - tette fel a kérdést az igazgató. Bízik benne, hogy diákjai továbbra is felelősen állnak az aktuális rendelkezésekhez.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?