Csak a sürgős, akut eseteket látják el a kassai egyetemi kórházban

Louis Pasteur Egyetemi Kórház
Pozsony |

Kizárólag az akut állapotban levő, sürgős orvosi ellátásra szoruló betegeket fogadják a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban (UNLP). Monika Krišková, a kórház szóvivője arról tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy az összes, lélegeztetőgéppel felszerelt ágy foglalt a kórházban.

„Az Sznf (SNP) utcai intézményben is kénytelenek voltunk korlátozni az egészségügyi ellátást, csak a koronavírussal nem fertőzött, akut állapotú, sürgős ellátásra szoruló pácienseket fogadjuk” – mondta Ján Slávik, a kórház főigazgatója. A Rastislav utcai egészségügyi intézmény Covid-kórház, hetek óta kizárólag koronavírus-fertőzötteket kezelnek itt.

Jelenleg 271 fertőzött fekszik ebben a kórházban, 19 üres ágy van még. A lélegeztetőgéppel felszerelt (UPV) ágyak 100 százalékban foglaltak, 15 mesterséges lélegeztetésre szoruló pácienst kezelnek a részlegen.

Az egyetemi kórházban a Covid-19-fertőzésel kórházba került páciensek átlagéletkora 60 év. „Fiatalabbak is vannak lélegeztetőgépen, többségük 45 és 60 év közötti, de vannak 23 vagy 30 éves, kritikus állapotban lévő betegeink is” – magyarázta Ľuboslav Beňa, a kórház ügyvezető igazgatója. Elmondása szerint a betegek 80 százaléka nincs beoltva, eddig csak egy teljesen beoltott személy került lélegeztetőgépre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?