Bringatörténelem Párkányban: két keréken, kenyérgőzzel (FOTÓK)

Bringatörténelem Párkányban: két keréken, kenyérgőzzel (FOTÓK)

Remek technikatörténeti kiállítás nyílt a Párkányi Városi Múzeumban Szalai Ádám, helyi veteránkerékpár-gyűjtő jóvoltából. Tekerjünk végig a huszadik századon, cseh, német, magyar, csehszlovák bringákon, megéri.

Aki szerdán, szeptember 13-án a Párkányi Városi Múzeum legújabb kiállításának megnyitójára toppant be, annak nem csak a régi, fiatalkori Favoritja jutott eszébe, netán a nagypapa mindent kibíró orosz biciklije, vagy a nagybácsi régi, cseh kétkerekűje, amellyel a szintén néhai oroszkai cukorgyárba járt dolgozni. Hanem a csengőszó hallatán Bohumil Hrabal kisregénye, a Sörgyári capriccio, na és persze az ebből készült, mára klasszikussá vált Menzel-film is. Szalai Ádámnak, a fiatal párkányi gyűjtőnek köszönhetően pedig gondolatban nem csak a huszadik századot kerekezhettük végig a kiállított, szebbnél szebb biciklik és tartozékaik, alkatrészeik láttán, de a megnyitón remek összefoglalót is mondott a közép-európai kerékpárgyártás történetéről, kiemelve a leghíresebb cégeket és gyártókat, a legérdekesebb típusokat és márkákat. Ebből azt is megtudhattuk, hogy a kerékpár már a Monarchia idejében is népszerű volt, ám a történet jóval korábban, Angliában kezdődött.

Galéria

A velocipédtől a Favoritig és a Csepelig

1817- ben ugyanis Angliában megalkották az első, futó biciklit, ami egy fix vázon lévő két kerékből, illetve egy kormányból állt, de ez még pedálok és lánchajtás nélküli szerkezet volt. 1870 –ben feltalálták a velocipédet és szabadalmaztatták a golyós csapágyat. Fa küllők helyett pedig már acél küllőket használtak. Ekkor már az egész kerékpárt fémből készítették. 1888-ban pedig már létezett a napjainkban is ismert külső gumi és a felfújható belső gumi is. Ugyanekkor jelentek meg a mai napig ismert és használt háromszög vázak és a láncos hajtás. 1897-ben pedig már női kerékpárvázat is gyártottak. Ettől kezdve a hölgyek szoknyában is biciklizhettek. Sőt, ugyanebben az évben készült el az első elektromos kerékpár is. A

huszadik század első felében pedig a sebességváltó megjelenése forradalmasította a gyártást. A legendás cseh gyár, az Eska 1892 –től egészen 2006 –ig működött, a Favorit pedig az egykori Csehszlovákia jelképévé vált. A Favoritnak már a múlt század ötvenes éveiben voltak versenybringái, a márka ezekkel aratott diadalt, egészen a kétezres évek végéig. De a Favorit bélyegeket, gyufaskatulyát, táskákat is készített. A cég már 1978-ban legyártotta az egymilliomodik kerékpárját, 2001-ben pedig már a két és félmilliomodik darabon is túl voltak. A Favorit egyébként a mai napig működik Csehországban – mesélte Szalai Ádám a megnyitón. A szintén legendás Csepel története pedig 1928-ban, a Weiss Manfréd alapította gyárban kezdődött, 1950 –ben kezdett működni az önálló kerékpárgyártó üzem, az 1960-as években pedig megjelent a márka híres camping-típusa elevenítette fel a Csepel meghatározó pillanatait Szalai Ádám. A párkányi tárlaton 15 történelmi kerékpárt és számos kiegészítőt, lámpát, dinamót, alkatrészt, tartozékot tekinthetünk meg, köztük olyan különlegességeket is, mint a cseh versenyző, Augustín Vondřich kerékpárjának nyaktábláját, de egy Vondřich-féle, AVON márkajelzésű bringát is, a múlt század harmincas éveiből. A különböző cégek és gyárak mára technikatörténeti remekké nemesült csengőit, pumpáit, bőr üléseit, fogaskerekeit, csapágyait, a gyártók régi számláit, reklámtábláit, műszaki leírásait szintén megcsodálhatjuk a gyűjteményben. Aki pedig elkerekezik a Párkányi Városi Múzeumba, az régi, német gyártmányú bicikliket is láthat, és azt is megnézheti, hogy mi mindent lehetett szakszerűen felpakolni akár egy katonai kerékpárra. A hangulatos, izgalmas tárlat november 26- ig várja az érdeklődőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?