Alacsony komfortfokozatú szociális lakásokat építenek

Tornalja |

<p>Legkésőbb 2014 őszéig tizennyolc alacsony komfortfokozatú lakást építenek a gömöri városban. A képviselő-testület legutóbbi rendkívüli ülésén döntött erről, a városvezetés a finanszírozás módját keresi.</p>

 

Utoljára 2008-ban adtak át tizennégy lakást, a Dobšinský utcában jelenleg három lakótömbben, harminc lakásban élnek hátrányos helyzetű emberek. Ugyanebben az utcában konténerlakások is állnak. Mivel máshol már nincs városi tulajdonú, beépíthető terület, a tervek szerint ezek helyén építkezne a város, de ehhez meg kell oldani a konténerlakásokban élők elhelyezését. Az sem kizárt, hogy a konténerlakásokban élők egy része költözik be az új háztömbbe, de ez csak a város belegyezésével, tisztázott feltételekkel lehetséges. A tervezett lakásépítés finanszírozása sem egyszerű, erre ugyanis nincs pénze a településnek, hitelt felvenni nem lenne célszerű, így olyan megoldást keresnek, amely a település, az építést kivitelező cég és a rászorulók számára is megfelelő. Szögedi Anna, a város polgármestere a legutóbbi közgyűlésen két lehetséges megoldási javaslatot ismertetett a képviselőkkel. Balajti Lajosnak, a városi hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint az egyik javaslat szerint a város maga pályázza meg az Állami Lakásfejlesztési Alapnál az építkezés költségeit, ha sikeres lesz a pályázat, akkor versenytárgyaláson megkeresi a kivitelezőt. Egy másik lehetőség szerint az építésre szánt területet ideiglenesen bérbe adja a város a beruházónak, a cég a saját költségén megépíti a lakásokat, majd a kész épületet eladja a városnak, amely azonban csak akkor pályázna ismételten az Állami Lakásfejlesztési Alapnál, amikor már készen vannak a lakások. Ez a megoldás mindenképpen kedvező lenne, de a kivitelező cég számára problémát okozhat. A tizennyolc lakásos alacsony komfortfokozatú lakótömb megépítése a becslések szerint mintegy 400 ezer euróba kerülne. A tornaljai városvezetés mindkét lehetőséget szem előtt tartva már megkezdte a tárgyalásokat az illetékesekkel. A képviselő-testület elfogadta a város területrendezési tervének módosítását. Tornalja lakosainak száma 7500, tíz év alatt mintegy 300 fővel apadt a lakosság létszáma, ezt a csökkenést részben a lakáshiány is okozhatta.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?