Aggódó szomszédja mentette meg a vérben úszó nő életét, akit barátja ököllel vert

eroszakolas k

Akár halállal is végződhetett volna az erőszak. A Simonyban (Partizánske) történt incidensről a rendőrség számolt be a közösségi hálón.

Egy férfi részegen először a közös nappalijukban kezdte el vulgárisan szidalmazni és sértegetni barátnőjét, majd a konfliktus tovább fokozódott. Fizikailag bántalmazta párját: többször ököllel fejbe ütötte, és azzal fenyegette, hogy helyben meggyilkolja.

Amíg ez történt, egy aggódó szomszéd csengetett be a lakásba, miután észrevette, hogy az ajtó mögül ordibálás és veszekedés, valamint sikolyok hallatszanak.

Amikor a könnyes szemű, véres áldozat ajtót nyitott, tudta, hogy nagy a baj, ezért riasztotta a rendőrséget. A helyszínre kiérkező rendőrök fogdába szállították a támadót, és alkoholszondás vizsgálatot végeztek rajta, melynek eredménye 1,5 ezrelék lett.

A 25 éves férfival szemben büntetőeljárást indítottak, előzetes letartóztatásáról a bíró fog dönteni.

(rendőrség)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?