Advent Párkányban: karácsonyváró programok

msú
Párkány |

Az első adventi gyertya már ég a sétálóutcán látható óriási koszorún, a következő hetekben énekkarok és kórusok közreműködésével gyújtják meg a további gyertyákat. A Mikulás december ötödikén délután érkezik a városba, karácsonyi vásárt pedig december 18-án tartanak.

Az egyházak képviselőinek jelenlétében, a közös városi koszorú megszentelésével és megáldásával és az első gyertya megyújtásával nyitották meg a karácsony előtti ünnepi időszakot vasárnap, november 27-én, a Duna-parti város korzóján. Az adventi megnyitón a Hanza Rolanda vezette VOX CANTO tanoda énekelt. A második adventi gyertyát december negyedikén, vasárnap délután négykor gyújtják meg, ez alkalommal a Stilla Pectus kórus ad majd ünnepi műsort. A harmadik gyertyagyújtásra december 11-én kerül sor a párkányi sétálóutcán, ahol a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola Katedra női kamarakórusa énekel majd adventi dalokat, az utolsó adventi vasárnapon, december 18-án pedig a Csemadok helyi szervezetének Szivárvány kórusa örvendezteti meg a gyertyagyújtás résztvevőit karácsonyi dallamokkal. A gyertyagyújtásokat minden vasárnap délután négykor tartják a korzón.

Mikulás, koncertek és vásár

A Mikulás a városháza közlése szerint december ötödikén délután három órakor érkezik Párkányba, a sétálóutcára, ahová minden gyermeket és felnőttet szeretettel várnak. Örömvasárnap, azaz advent harmadik vasárnapján, december 18-án is mindenkit várnak a korzóra, ekkor nyílik ugyanis a karácsonyi vásár, mégpedig délután két órakor. A vásáron kézműves ajándékok, dekorációk gazdag választéka és frissítők várják az érdeklődőket. Ugyanekkor, ugyanott,  délután két óra és négy óra közt nyílik majd az adventi könyvtár, ahol a kiállított könyvekből akár többet is hazavihetnek a betérők.

Az adventi időszakban Párkányban két karácsonyi koncert is lesz December 11-én délután öt órakor a muzslai székhelyű Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola karácsonyi műsorának tapsolhatunk a helyi művelődési központban, december 17-én, szombaton, délután négykor pedig a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola ünnepi koncertjét élvezheti a nagyérdemű, szintén a kultúrházban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?