GALÉRIA: A vártnál hamarabb fúrták ki az eperjesi alagutat

Az alagutat a vártnál háróm hónappal hamarabb fúrták ki
Eperjes |

A D1-es autópálya részét képező eperjesi alagutat három hónappal a tervezett időpont előtt sikerült kifúrni. Érsek Árpád, a Híd közlekedésügyi minisztere tegnapi látogatása során kijelentette, hogy az autópálya eperjesi részének építését a szerződést szerint két éven belül befejezik. 

Igazán nagy örömmel tölt el, hogy az eperjesi kerülőút és a hozzá tartozó alagút építése az ütemterv szerint halad. A határidő betartása az én érdekem is, ugyanis ez a szakasz nemcsak a helyieknek jelent nagyon sokat, hanem az ország autópályáinak egyik legfontosabb részét is képezi. Azzal is tisztában vagyok, hogy a város lakosait az északi kerülőút és az R4-es lengyel határ felé irányuló szakaszának folytatása is érdekli. Ezeken a projekteken is intenzíven dolgozunk, és amint minden elkészül, az építkezést is beindítjuk. Az ország keleti részében nagyon elhanyagolták az infrastruktúra fejlesztését, de most szépen lassan utolérjük magunkat” – jelenette ki a közelekedésügyi miniszter.

Az építés alatt álló D1-es Eperjes nyugat-Eperjes dél szakasza a már használatban lévő D1-es Svinia (Szinye)-Eperjes szakaszának a folytatása. A szakasz déli részének kereszteződésében a már szintén használatban lévő Eperjes-Budamér (Budimír) szakaszra lesz rákapcsolva. Az átadás után valójában ez a rész lesz a város nyugati kerülőútja, mely nemcsak a személyi-, hanem a teherforgalmtól és felszabadítja az Eperejst kettészelő főútvonalat. A jelenleg csak papíron létező északi kerülőút, vagyis az R4-es a két szakasz nyugati kereszteződésében lesz összekötve. Mint kiderült, az eperjesi kerülőúttal nagyjából 18 percet spórolnak majd a sofőrök (a jelenlegi idő 80 százaléka – a szerk.megj.). Míg a jelenelgi, a városon át vezető főútvonalon 24 percig tart az út, addig az új autópályán mindez 5 percen belül megtehető. A D1-es kerülőút építését az Integrált Infrastruktúra Operatív Program Kohéziós fondjából valósul meg. A projekt összköltsége 327,5 millió euró, melyből 278 millió eurót európai úniós forrásokból, mintegy 112 millió eurót pedig állami költségvetésből fedeznek. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?