A tűzoltók legalább 100 ezer euróra becsülik a kárt a kiégett kassai kórházban

a kiégett szoba egyike
Kassa |

A tűz a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház (UNLP) Szlovák nemzeti felkelés sugárúti épületében, a pszichiátriai klinika 4. emeletén keletkezett. A Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ) tájékoztatása szerint az előzetes becslések szerint az épületben keletkezett kár a 100 ezer eurót is meghaladja. 

2024. március 7-én, nem sokkal 01:30 előtt a kassai Tűzoltó- és Mentőalakulat Regionális Igazgatóságának műveleti központjába érkezett az információ, hogy a kassai Szlovák nemzeti felkelés sugárúti (Trieda SNP) kórházépület 4. emeletén erős füsttel járó tűz ütött ki. A helyszínre három tűzoltóállomás egységeit küldték k, akik a helyszínre érkezés után az épületben tartózkodó személyek és a betegek evakuálásához is hozzáláttak. A HaZZ tájékoztatása szerint a tűzzel közvetlenül összefüggésben 9 személy sérült meg. A kórház érintett épületében a tűz idején 766 személy tartózkodott. Ebből 404 személyt kellett biztonságos helyre szállítani. A közvetlen kár összegét ideiglenesen 100 000 euróra becsülték. A tűz okát jelenleg vizsgálják.

tuz unlp
Frissítés

A Kassai Kerületi Rendőrkapitányság a közösségi hálón arról tájékoztatott, hogy őrizetbe vettek egy személyt, akinek köze lehetett a tűzesethez. „Tovább információkkal akkor szolgálunk, amint az eljárás aktuális helyzete ezt lehetővé teszi” – olvasható a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?